Telefonálgatnom kéne, intézkedni, beszélni, és úgy meggyőzni, hogy mégse legyen meggyőzés. És semmi, de semmi kedvem hozzá. Ma nem. Mert ma csak arra tudok gondolni, hogy délután találkozom a pasimmal. Kezdek annyira hozzászokni a jelenlétéhez, hogy nehéz két napig nem látni, mégha beszélünk is. És ez akkor lesz a legrosszabb, amikor 10 napig boldog önfeledtségben fogunk élni nálam, mert a lakótárs nyaralni megy, és aztán egyszercsak, nagyon hamar, majd megjön, és akkor minden vissza a régi kerékvágásba...akkor lesz az igazi pofáraesés.

Most meg eszem lassan, aztán megcsinálom, amit megkövetel a...én, és aztán jó lesz.