Nem vagyok felnőtt. Lehet, hogy sosem leszek, pedig időről időre jól megleckéztetem magam. Most is. Játszom egy olyan dologgal, ami nem játék, és innen tudom, hogy nem vagyok felnőtt. Mindegy. Ma kiderül, hogy az orosz rulettben mekkora szerencsém van.

Amúgy nincs is kedvem írni. Pénteken ilyen tréning-szerű dolgot csináltunk, jó volt, aztán meglátjuk, hogy volt-e haszna. Egyébként meg annyi történt velem hétvégén, hogy elmenetm csizmát venni, amit végül nem találtam. Próbáltam nővéremmel beszélgetni, de az se ment. Most én voltam a hibás, de mit tegyek, ha érzem, hogy nem beszélhetek neki bizonyos dolgokról...? Csak ültem és hallgattam. Láttam rajta, hogy várná, hogy a szokásos módon rázúdítsam az életem kis részleteit, de nem ment, hát hagytam. Úgyhogy végül elég lehangoltam mentem haza, még a pasimhoz se volt kedvem. Persze így nem is voltam valami kedves vele, pedig megérdemelte volna, de képtelen voltam. Egyfolytában azon gondolkodtam, hogy mit is akarok én tulajdonképpen. Kell ő nekem? Kell egyáltalán bárki is nekem? Átverem-e azzal, hogy igazából még mindig nem döntöttem el, hogy komolyan vele akarok lenni? És átverem-e magam, hogy ennek még így is van értelme? Annyi kérdés ez, és valójában ezek a kérdések minden pasimnál felmerültek kb ugyanígy egy hónapnál...talán ilyenkor jövök rá, hogy felelősséggel tartozom nekik, és ezért menekülök el. Vagy egyszerűen magam miatt, mert nem vagyok képes "rendesen" szeretni. Vagy mert nem velük kéne foglalkoznom, hanem magammal. Talán magamat kéne rendbe tennem, és csak utána gondolni egy kapcsolatra. Nehéz megmondani...bár ez is hazugság. Pontosan tudom, hogy mit kéne tennem, csak gyáva vagyok.