El vagyok kényeztetve.:) Tegnap kaptam este tejbegrízt, ma meg mire hazamegyek, várni fog a paradicsomleves. Olyan jó dolog, ha valaki főz az emberre. Nekem ilyen pasi kell. Persze, nem ez a legfontosabb, de nem rossz, és ráadásul nekem ez imponál. Jó-jó. Most nem arról van szó, hogy akkor fogom, azt összeszedem a jelen hímet. Egyáltalán nem az esetem. Nagyon művelt, okos, szellemes, de alkoholista, és külsőre se. Viszont abszolút jó dolog, hogy nem az üres lakásba megyek haza, sőt még valami finomság is vár, ha ő ott van. Mondjuk, okosan kell viselkednem, mert ő viszont szerintem felszedne szívesen. Úgyhogy más dolgom nincs, mint tudatosítani benne, hogy nem. Mondjuk, tudja rólam, hogy ha akarok valakitől valamit, akkor azt elég nyilvánvalóvá teszem. Nem, azért nem mászom rá az illetőre (bár volt, hogy volt), de élénk érdeklődést mutatok iránta, és próbálok mindig körülötte sertepertélni. Mindezt mondjuk inkább akkor, ha viszonylag biztosnak mondható, hogy nem lesz pofáraesés a vége. Most tehát óvatosan kell kedvesnek lennem, ennyi.
Ja, az mondjuk sokat segít, hogy takarózhatok a "pasimmal", akinek szerintem valami megzuhanása van éppen, mert egyrészt nem nagyon válaszolgat, ha írok, másrészt a blogján csak egy-két új bejegyzés van, egy-egy mondat, de azok nem éppen az életvidámságról szólnak. Vajon visszatér-e hozzám? Nem arra gondolok, hogy mikor jön vissza vidékről, hanem hogy vajon mennyi ideig tart nála ez az állapot. Ez az egész olyan, mintha már csak valami látszat lenne, mintha csak vígasztalnám magam, hogy nem-nem-vagy-egyedül, mert konkrét ember nem áll mögöttem. Áh, sosem megy nekem ez a ne-járjunk-csak-legyünk-együtt-amíg-jó dolog, nem tudok eléggé független lenni, ha van valaki, akihez vonzódom. Még azt sem tudom megtenni, hogy jó, akkor legyen az, hogy nézelődöm pasi fronton, és ha szembejön valaki, aki érdekelni kezd, akkor véget vetek a dolognak. Nem, én ilyen hűséges kis szardarab vagyok, még akkor is, ha tulajdonképpen nincs is kihez.
Tényleg! Azzal a menyasszony-barátnőmmel, akivel még kedden találkoztam, végre sikerült megfejtenünk, hogy miért vonzódom a bolond pasikhoz. Két dolog miatt: 1. mert ők hasonló társadalmi rétegekből jöttek, ezért is vannak hasonló problémáik; 2. és az egyesből jön a fontosabb, hogy pont ezért meg is tudják érteni az én problémáimat (családdal, magammal, a világgal stb.). Az úgynevezett normális pasik viszont többnyire lehetnek akármennyire megértőek, tapasztaltak, mégse tudják felfogni azt, hogy milyen amikor az anyád alkoholista vagy amikor visszatekintesz az életedre és azt kell mondanod, hogy egyetlen jó dolgot sem tettél még le az asztalra. Ezeket csak az értheti, aki maga is küzd valami ilyen szarral. Ez nagy felfedezés volt nekem, bár ha jobban belegondolok, egyszer erre már rávilágított egy számomra fontos ember, akiben aztán nagyot kellett csalódnom. Néha nehéz.
