Kaptam némi bíztatást hétvégén. Hogy mihez? Nyilván nem a munkámhoz, mert az roppant unalmas. Konkrétan a párkapcsolatomhoz volt hozzáfűznivalója nővérem férjének. Közölte, hogy ő az egyetlen, aki tényleg szurkol nekünk, és elmondta, hogy ő hogyan "harcolna" az alkohollal. Pontosabban, neki is voltak olyan korszakai, amikor közel volt az alkoholizmushoz, és azt fejtette ki, hogy ő hogyan szabadult meg tőle. Persze, ettől még nem vagyok kevésbé szkeptikus, inkább csak jól esett, hogy valaki egyrészt hajlandó erről beszélni velem, másrészt még titkon drukkol is nekünk. Azt mondta, hogy fontos lenne, hogy teljes egészében vállaljam föl ezt a kapcsolatot. Nagyon tiltakoztam, hogy de hát én nem titkolózom, de valójában tényleg nehezen fejezem ki társaságban, hogy mit is érzek a pasim iránt, mert rettentően idegesít, hogy hogy néznek ránk. Rám úgy, mintha szánnának, hogy ilyen hülye vagyok, hogy belementem ebbe, a pasimra meg ahogy mindig is szoktak, egy szeretnivaló, de mégis alkoholistára, akinek már nincs menekvés ebből az állapotból. Szeretném megmutatni nekik, hogy ő valójában nem ilyen, hogy ő igazából sok-sok embernél sokkal intelligensebb, sokkal műveltebb (bár ezt senki se szokta kétségbe vonni), és igenis egy emberi lény, csak szenvedélybeteg, amitől nem lehet egyik napról a másikra megszabadulni. És pont ez a baj. Mindig is türelmetlen ember voltam, mindent azonnal akarok, ami ebben az esetben nonszensz. Úgy kezdtem hozzá ehhez a kapcsolathoz, hogy majd türelmes leszek, és megértő. De egy szar alak vagyok, mert néhány rossz eset után rögtön feladnám. Valójában meg nagyon nem akarom feladni, mert ha meglátom, akkor rögtön tudom, hogy kell nekem. Most is egy nagyon jó hétvégét töltöttünk együtt, és sokszor úgy érzem, hogy nem tudok betelni vele. Ott fekszik mellettem, és úgy érzem, hogy még ez sem elég, hogy még ennél is közelebb akarom tudni magamhoz (és nem a szexre gondolok). Pont ezen a hétvégén mondta el, hogy nagyon nehezn nyílik meg bárkinek is, és hogy viszont nálam nem tud bezárkózni, mert folyamatosan provokálom, mindig rátapintok a lényegre, és "átlátok" bizonyos dolgain. Előlem nem tud elbújni, pedig néha még szeretne, mert neki most elég nagy sokk, hogy kb egy év után egyszerre lett munkája és barátnője, és mindkettőnek szeretne megfelelni. Én csak azt nem értem, hogy mire gondol megfelelés alatt, hiszen én mindig úgy gondoltam, hogy egy kapcsolatban nem megfelelni kell, hanem ott lenni, csinálni, de a legfőbb jól érezni magunkat. Mindenesetre arról maximálisan meggyőzött, hogy fontos vagyok neki, és nekem ez most elég. Abban meg nagyon reménykedem, hogy tényleg minden csoda három napig tart, mert az nekem sokat segítene, ha végre mindenki elfogadná, hogy együtt vagyunk.
Amúgy rettentő pénztelenség van, pedig még jó messze van a következő fizetés. Nem tudom, hova tűnik a pénzem, de valamit tennem kell. Az a falfirka jut ilyenkor eszembe, amit pécsett, az egyik diákok által nagyon látogatott bankautomata mellé írtak fel: "A pénz beszél...azt mondja, viszlát!"
Valami baj van a szervezetemmel, úgyhogy sürgősen orvoshoz kell mennem. Ráadásul olyanhoz, akihez a nők nem szívesen járnak, pedig muszáj nekik amúgy is. Kicsit félek, mert ez komolynak tűnik, és akkor még a csomókról nem is beszéltem...de hiszek abban, hogy bármi lesz is, meg tudom oldani.
