Egyébként elmúlt az a veszély, amiről tegnap írtam. Vagyis nem elmúlt, hanem "orvosilag meg lett szüntetve", hogy ilyen gyönyörű magyarsággal mondjam el a lényeget. A baszott nagy tanulság, hogy sosem fogok felnőni, de ez addig nem baj, amíg vannak jó orvosok...
Rettentően várom a hétvégét, mert jön a legjobbbarátnőm, a csajom, hogy hű legyek ezen kimagaslóságát hirdető becenevéhez (na bazz, ennek a mondatnak sincs semmi értelme). Szóval várhatóan remek lesz a hétvége. Pénteken jön hozzám pestre, várnézés (én se jártam ott ezer éve...), meg főzőcske, ivászat, és az élet ezeregyedszerri megfejtése, majd a megvilágosodás elfelejtése másnapra. Aztán szombaton pécs. Az kicsit fura lesz, mert alig vannak már ott ismerőseink, de azért szombat este lesz kivel összefutni. Valószínű hétfőig maradunk, ha nagyon kell keddig. Aztán a jövőhét meg nem lesz rossz, mert a pasim gyakorlatilag odaköltözhet, hiszen a lakótársam nyaralni megy szombatig. Kíváncsi leszek, milyen lesz, nem öljük-e meg egymást a hétvégére. Jó kis próbája ez a pudingevésnek vagy minek.
Ja, tegnap nagyon jó volt látni a lelkitárs-voltpasit. Bár ő sincs a legjobb passzban, de legalább tanult az elmúlt időben lekövetett szarságaiból, és újra az az ember, akit szerettem régen. Mostmár biztosan tudom, hogy sohe, semmi sem fog mindket elszakítani, viszont azt is tudom, hogy soha többet nem akarok tőle többet ennél a mély, és edzett barátságnál. Barátokként tökéletesek vagyunk egymás számára, párként meg csapnivalóak. Tudni kell levonni a tanulságokat.
