Nah, már most alakult ez az esti együttlét a pasimmal. Hiába nincs mégse annyi melójuk, mint gondolták a halottak napja miatt, azért legyen ott mindenki reggel héttől este hétig. Úgyhogy ma is valószínű kb kilencre fog hozzám érni, reggel meg megy hétre. Ennyit a vérmes reményeimről, hogy majd milyen király délutánom-estém lesz. Feszült leszek az ilyen hülyeségektől. Mármint, hogy minek ott lenniük, ha tegnap is pl. ott unatkoztak gyakorlatilag egész nap. Ma is ez van, de azért, hogy nehogy délután - amikor hivatalosan lejár a munkaideje - le tudjon lépni, jön egy kamion áruval. Most miért nem lehet, hogy akkor így jártak a többiek, ő meg kalapkabát. Na, jó, tudom, hogy ez kicsit ilyen hisztispicsa vélemény volt, de akkor is. Mondjuk, jövőhéten meg többszörösen bepótolhatunk mindent, mert miénk lesz a lakás. Valahogy kibírom addig.

Ma mondtam egy haveromnak, hogy hétvégén pécsett az egyik volt pasimnál fogok aludni, erre tök meglepődött, hogy 'és a pasimat nem veti szét az ideg ettől?'. Mondom, még nem mondtam neki, de nem az a fajta. 'De én akkor tudatosan eltitkolom előle?' Mondom, mi? Nem, csak azóta, hogy ez kiderült még nem találkoztunk, és telefonon meg csak a napi dolgokat beszéljük meg. Most ezek után kérdem én, tényleg ennyire gáz, ha az ember egy volt pasijánál alszik, akivel amúgyis tök jó és tényleg csak baráti kapcsolatot ápol? Szerintem ez nem akkora probléma. Bár én sosem voltam féltékeny típus, nem is értem az olyanokat. Na, mindegy. Azért volt ez meglepő számomra, mert mindig az olyan emberek találnak meg az ilyen kérdéseikkel, akikről azt gondolom, hogy nyitottak és nem rabjai ilyen hülyeségeknek, mint a féltékenység. Ez a barátom se feltétlenül ezért írta, de mégis az az érzésem, hogy ő pasiként nem örülne egy ilyen ottalvásnak. Jó, mondjuk örülni nem kell neki, de emiatt esetleg agyalni, meg kombinálni, aztán szegény másik nyakába zúdítani egy veszekedés alkalmával...az nagy baromság.

Azt még nem is meséltem (asszem), hogy a lelkitárs-voltpasim, akivel hétfőn találkoztam, szakított azzal a csajjal, aki miatt velem szakított. Ez csak ezekről az exekről jutott eszembe, mert ő mondta, hogy mostanság egyfolytában az exei nyasztatják. Itt van ez a csaj, akivel néhány hónapig jártak, állandóan hívogatja, pedig tudja, hogy semmi esélye. Aztán ott van az az exe, akivel 5 vagy 6 évig járt, az is mostanában találja meg újra, hogy menjenek ide-oda. Ő meg nem győz menekülni, mert nem hiányzik ez neki. Én vagyok az egyetlen, aki elnyerte azt a megtiszteltetést, hogy nem tartozom a nem-látni-kívánt-exek közé. Mondjuk, ez egyszerűen azért van, mert ismeretségünk kb 7 évéből olyan hatot barátként húztunk le, méghozzá amolyan legjobb barátként. A többi meg a járás-próbákkal telt, amiknek általában közös megegyezéssel vetettünk véget (mondjuk az utolsót azt hagyjuk, az úgy volt elbaszva, ahogy az méltó volt az egész akkori próbálkozáshoz). Szóval menekül a múltja elől, én meg egy pici kárörvendéssel nézem, és közben arra gondolok, hogy egész jól jöttem ki az eddigi kapcsolataimból, mert sokakkal jóba maradtam. Fontosak nekem, mint emberek. És ez a fura nekem ennél a lelkitárs-voltpasimnál. Hogy nála hogy van az, hogy egy volt csajával se akarja tartani a kapcsolatot. Vagy lehet, hogy éppen nálam fura, hogy én meg tartom velük? Lehet, hogy ő "kinőtte" azokat az embereket, míg én az enyémeket nem? Ez tökéletesen igaz lehet, ha az elmúlt hetek 'antifelnőttségi' felfedezésére gondolok. Lehet, hogy mégse változtam volna egy dekát se mostanában? Érdekes megnézni mindennek az inverzét, csakhogy így tökéletesen elvesztem a fonalat magammal kapcsolatban. Létezik az, hogy úgy össze legyél zavarodva, hogy már saját magadnak nem hiszel el semmit? Ijesztő, ugyanakkor azt hiszem, ez szükséges a fejlődéshez. És remélem, hamarosan minden kérdésemre választ kapok.

Jó hétvégét, sok csokit, kevés esőt...