Nem éppen jól indul ez a hét. Ez talán kiderül a fenti képből is. De azért ennyire nem súlyos a helyzet, csak azért van némi visszaesés boldogság terén. Talán nem is jó szó, hogy visszaesés, mint inkább igazolás a félelmeimre. Van az úgy, hogy úgy szomorítassz el valakit, hogy nem is akarod, és hát időnként sajnos fordítva is megtörténik. És hogy bonyolultabb legyen a történet, még ráadásul te fogtál bele a nagy "valami-nincsen-rendben" típusú beszélgetésbe a pároddal. Aztán a végére mégis te maradsz szomorú...hogy is van ez? Elárulom a titkot. Hiába tudsz valamit belül már nagyon, hiába esik hirtelen annyira jól, hogy kimondhatod, hiába tudod, hogy a másik is ezt érzi...nincs rosszabb, mint amikor a kimondott szó súlya végül rádnehezedik. Velem pont ez történt tegnap. Szépen végigzongoráztam ezeken az érzéseken, aztán magam maradtam velük. Nem mondhatom közel sem, hogy valami véget ért, inkább csak megint valamin változatatni kell, amit néha már biztosnak hittem.

Most csak ülök, nézek, hallgatok, várok.

Ha valaha megint azt érezném, hogy ez milyen egyszerű, üssetek meg!!!