Volt egy elég furcsa estém tegnap. Lelkitárs-voltpasi koncertjén voltam, merthogy "énekel" egy bandában. Az a lényeg, hogy mikor megjött, akkor vele tartott többek között az a mostmár volt barátnője, aki miatt velem szakított. Ez engem csak annyiban zavart, hogy nem mutatott be minket, így volt egy kis feszültség a levegőben. Én attól tartottam, hogy a csaj azt hiszi, hogy én akarok valamit a pasitól, és ezért esetleg meg fogja keseríteni az estémet. Ezután lelkitárs-voltpasi kiment valakiért, egy lányért, aki iránt szemmel láthatóan érez valamit, bár eleinte még a kezét se fogta meg. Erre már azt gondoltam, hogy mókás estének nézünk elébe, illetve, hogy mi, a volt női alakíthattunk volna igazán egy pom-pom lány csapatot a koncerthez. Ezt meg is osztottam ezekkel a lányokkal, hála az égnek jól vették, nem lett hajtépés belőle. De nem is ez volt a furcsa, hanem hogy a végén elbeszélgettem az "új" lánnyal, hogy mégis honnan ismerik egymást a lelkitárs-voltpasimmal. Kiderült, hogy négy éve ismerik egymást, és mindig is volt köztük valami a levegőben, és az előző csajával miatta is szakított a haverom. Rólam kb annyit tudott, hogy jó barát vagyok. Hát, felvilágosítottam, hogy nem voltam mindig ebben a státuszban, ami láthatóan meglepte. Mondom, ha lúd, legyen kövér, felvázoltam, hogy miért mókás ez az este ezzel a hölgykoszorúval, akinek én is részese lettem, bár nem szerettem volna. A lány érdekesnek találta a sztorit, szerintem lesz néhány kérdése a lelkitárs-voltpasimhoz. Megmondom őszintén, hogy nem bírtam ki, hogy ne mondjam el mindezt a csajnak, márcsak azért sem, mert ebből megint az jött le számomra, hogy a nőügyeiben mindig sumákol. Nem mintha köztünk lenne még valami vagy lenne esély rá, hogy a későbbiekben legyen, de akkor sem értem, hogy engem miért nem számít sose a volt női közé. Persze, alapvetően leszarom, hogy miként mutat be, de hogy még meg se említi, hogy mi hogyan ismerkedtünk meg, meg hogy nemrég egy évet szenvedtünk azon, hogy együtt vagy külön...azt már csak halkan merem mondani, hogy ez a lány valószínűleg a mi szenvedéseink közben is képben volt valamennyire, legalább is ezt vettem ki a szavaiból. Jobb, ha tudja, hogy vigyáznia kell a lelkitárs-voltpasimmal, mert barátként isteni, viszont pasiként...hát, egy hulladék. Tényleg, bocsánat, hogy ezt mondtam, de egyre inkább azt látom, hogy képtelen normálisan kezelni a nőügyeit. Amíg velem nem próbálkozott újra, addig bármikor foggal-körömmel védtem volna, hogy milyen tisztességes, meg korrekt, de mostmár tudom, hogy rosszabb, mint a legtöbb exem. Én nagyon szeretem őt, de áldom az eget, hogy már nem érzek iránta többet, mint mély, egész életen át tartó barátságot. És ez egyébként engem is meglepett. Azt hittem, hogy még azért kicsit szomorkodni fogok, ha összejön valakivel, mert úgy fogom érezni, hogy végleg elveszett, amit egymásról gondoltunk (hogy valahol mi lennénk az igazi pár). De semmi. Azt éreztem, hogy dejóóóó, hogy én már kiszabadultam a bűvköréből.
A pasim meg nagyon hiányzott tegnap. Szívesen megmutattam volna neki a koncerteket is, hogy mit szól hozzájuk. Volt egy német banda, akik konkrétan beöltöztek erdőnek. Olyan látványt nyújtottak, hogy csak áltunk és röhögtünk. Az este folyamán fel is hívtam a pasim, hogy jó lenne, ha ott lenne, és legközelebb elviszem. Beszélgetés közben meg egyszercsak közölte, hogy a fogadott nagymamája "leadta a rendszámot". Pár hete már kórházban volt, és meg is mondták, hogy lassan vége lesz. Hát, megtörtént. A pasim nincs kiakadva, mert néhány éve már elég gonosz dolgai voltak az öreglánynak. Az anyukája azért kicsit szomorú, de most a pasim tényleg mellette volt/van.
Néha elgondolkozom, hogy ha meghalna a nagynéném, aki alkesz, és időnként úgy kell kirakni a házból, meg már verekedést is sikerült kiprovokálnia (amit nővérem és ő hajtottak végre, mert a nagynénénk lekurvázta őt is, engem is, meg anyánkat is)...szóval ha ő meghalna, akkor vajon megsiratnám-e. Éreznék-e valamit? Egyébként biztos. Valószínű azért siratnám meg, mert ez a nő látott jobb napokat. Gyerekkorunkban nagyon szerettük, mert jókat lehetett vele beszélgetni, macskázni, barkácsolni, meg mindenféle vicces dolgokat. Aztán elhatalmasodott rajta a pia, és mára már elitta az agyát. Néha még sajnálom, ezért ha józan, akkor meghallgatom, ha beszélni szeretne valamiről, válaszolgatok, ha nagyon muszáj, de alapvetően nem szeretem, mert anyámnak nagyon sok rossz percet okozott, sőt okoz még néha a mai napig is.
Szóval ez történt a pasiméknál. Nagyon szeretnék vele lenni, de megértem, ha a héten inkább otthon lesz, és segít intézni a szükséges dolgokat, meg pátyolgatja anyukáját. Úgyse volt mostanság túl sokat otthon. Nagyon fog hiányozni, de ez van.
Ja, tegnap elkezdtem végre a szigorlatra tanulni...hát, geci egy dolog az, de legalább elfoglalom magam. És még hasznos is. Meg legalább "kaptam" ötleteket, hogy mit olvassak, hehe. Jah, és pasim annyira édes, hogy segít nekem tételt kidolgozni! Azt tudtam, hogy irodalomból is jó és szereti is, de azért azt nem gondoltam volna, hogy ilyesmit szívesen csinálna. Erre meg lelkesebb, mint én. Mondjuk, ez nem nehéz, mert neki nem múlik rajta semmi. Vagyis csak annyi, hogy megdicsérem-e vagy sem, attól függően, hogy jó lett-e vagy sem. Szerintem egyébként ügyes lesz, mert jól fogalmaz, és ért is némileg hozzá. Ezt is imádom benne, hogy meglehetősen széleskörű a művetsége. És hogy lelkesen segít a tanulásban:) Persze, mondtam is neki, hogy mi lenne, ha a saját két egyetemét fejezné be ahelyett, hogy az enyémben segít, de úgy látom, hogy fele annyire sem mozgatja, pedig nem lenne nehéz megcsinálnia őket. Egy pici kitartás kéne csak hozzá, és akár elmehetne tanítani utána, ami jól menne neki, és még szeretné is. Majd próbálom elültetni a bogarat a fülében, hátha.
Még mindig nem szeretek a pasimról a nővéremmel beszélgetni...nagyon negatív, és ezzel csak febosszant, mert úgy érzem, hogy megpróbál beleszólni az életembe. És akkor csodálkozik, hogy általában inkább nem mondok semmit. Ja, csak épp most beszéltem vele, és megint ez volt, innen jutott eszembe. Mindegy.
Csók a családnak
