Ez a remek hét azzal kezdődött, hogy elmentem pszichodokihoz. Kellemesen végigbőgtem nála háromnegyed órát 8 rongyért, majd elmentem egy másik dokihoz, akinél háromnegyed órát vártam, hogy fél perc alatt megvizsgáljon. Nincs nagy bajom. Viszont valami fölszakadhatott bennem, mert egyfolytában sírni van kedvem. Évek óta nem bőgtem annyit, mint ezen a héten. Sejtettem eddig is, hogy betegesen elfojtom a bánatot magamban, de most világossá vált számomra, hogy még mindig az a tizenéves kamasz vagyok, aki akár egy kóbor kutya láttán is el tudja bőgni magát. Ez a világ nem nekem való.

Jön a karácsony, ami sose volt éppen jó, aztán meg a szilveszter, amit kifejezetten utálok. 

A többiről meg már ne is beszéljünk.

Most egy dolog fontos. Életben maradni.