Segítség!! Hol lehet vicces zoknit kapni??

Jajjajajaj, durva volt a karácsonyi céges vacsora. Eleve a helyen már megittunk vagy hat-hét pálinkát, aztán utána a Szimpláig és bent kb öt üveg bort négyen, ami mellé persze muszáj volt pálinkát is inni, mer' nehogymáne...Úgyhogy kb. senki sem emlékszik a hazaútjára, de mindenkinek vicces volt. Én pl. az otthon nyugodtan alvó pasimat zaklattam, hogy hol van. Aztán amikor nagy nehezen elhittem, hogy otthon alszik (ki tudja, miért nem akartam elhinni?!), akkor feltettem neki az ominózus kérdést, ami még abban a pillanatban foglalkoztatott: És ÉN hol vagyok? Mikor másnap ezt elmesélte, jót mulattam. Viszont hogy erre most miért volt szükség? Mármint a berúgásra. Nem mondom, hogy mostanában problémáim lennének az alkohollal, sőt alig iszom, de ez akkor is megint tök felesleges volt. Mindegy.

Tegnapra meg kiderült, hogy jól megfáztam pénteken, amit nem is csodálok. Úgyhogy most percenként fújom az orrom, és reménykedem, hogy nem lesz rosszabb, mert mennem kéne sportolni. Vettem ugyanis megint bérletet nyolc alkalomra, amiből múlt héten sikerült egyet elfogyasztanom, mert amúgy egy lusta geci voltam. Úgyhogy ezen, meg a következő héten mehetek rengetegszer, hogy elfogyjon szilveszterig, ugyanis utána megyek le vidékre, hogy a szigorlatra tanuljunk. Szóval kissé durva lesz a hét. Főleg, hogy holnap már csepelen alszom, mert a lakótársam nyugodtan akar lenni a csajával az albiban. Ezzel aztán semmi bajom nincs, mert viszont most sincs pesten, meg ugye karácsony körül se lesz, csak szilveszterkor, amikor mi meg valószínű nővéreméknél leszünk úgyis, szóval pont jól jön ki.

Egy csomó minden történt ám, amióta nem írtam, csak képtelen vagyok most összeszedni. Szép apránként majd biztos rögzítem, de most a takony elnyomja az összes fontos emléket.

Ez a remek hét azzal kezdődött, hogy elmentem pszichodokihoz. Kellemesen végigbőgtem nála háromnegyed órát 8 rongyért, majd elmentem egy másik dokihoz, akinél háromnegyed órát vártam, hogy fél perc alatt megvizsgáljon. Nincs nagy bajom. Viszont valami fölszakadhatott bennem, mert egyfolytában sírni van kedvem. Évek óta nem bőgtem annyit, mint ezen a héten. Sejtettem eddig is, hogy betegesen elfojtom a bánatot magamban, de most világossá vált számomra, hogy még mindig az a tizenéves kamasz vagyok, aki akár egy kóbor kutya láttán is el tudja bőgni magát. Ez a világ nem nekem való.

Jön a karácsony, ami sose volt éppen jó, aztán meg a szilveszter, amit kifejezetten utálok. 

A többiről meg már ne is beszéljünk.

Most egy dolog fontos. Életben maradni.

Basszam meg én, de nagyon, mert nem néztem meg tegnap, hogy ma nyitva lesz-e az uszoda...és felkeltem hatkor...hogy hétre ott legyek...és kicsit ugyan késtem...de ott voltam...aztán közölték, hogy nem vannak nyitva...egész nap nem, és még én lettem hülyének nézve. Beértem fél nyolcra az irodába, és első dolgom volt megnézni a honlapjukat, hogy felrakták-e a mai szünnapot. Hát, fel. Én meg jól megszoptam, hogy nem jutott eszembe, hogy történhetnek ilyen váratlan események. A legrosszabb, hogy volt egy megérzésem, hogy ma nem kéne úszni menni, valahogy éreztem, hogy történni fog valami, ami nem lesz kellemes. Persze, azt gondoltam, hogy ezt azért érzem, mert hulla fáradt vagyok, és majd biztos kínszenvedés lesz leúszni a kétezret...kivételesen nem erről volt szó.

Amúgy nincsen semmi. Jövő héten vizsgázom, meg tanulok a szigorlatomra.

És per pillanat olyan álmos vagyok, hogy nem bírok egy értelmes mondatot se összerakni. Majd talán holnap.

Két oldalról nyomnak, és mindkettőt értem, de csak az egyikre állhatok. Ennél nehezebb dolog nincs.

Azt hiszem, megkaptam a választ a kérdésemre, és egyrészt nem tetszik, másrészt kissé megkönnyebbülés is. Most már csak ahhoz kellene erő, hogy megtegyem a megfelelő lépéseket...ez pedig az egészben a legnehezebb.

Nem nagyon értem, hogy mi történik olyankor, amikor pár napig nem tudok bejelentkezni a blogomba, meret egyszerűen nem jelenik meg a bejelentkező rész a főoldalon. Próbáltam más blogok kommenteléséhez való bejelentkezéssel is, de ott sincs semmi ilyenkor. Ma meg már nem is néztem, hát nem "megjavult"?! Na, mindegy is.

Szóval úgy tűnik, hogy a hétvégék ilyen válságos állapotot okozó időszakok, ami aztán mindig elmúlik a hét közepére, hogy aztán hétvégén megint lesből támadjon. Ez is mindegy.

Jövő héten vizsgázom. A faszomnak sincs kedve ezért pécsre menni, de a magyar tanszék még nem találta fel a távvizsgát (meg mondjuk én vagyok a köcsög, mert valójában nappalisként tengődöm, tehát egy kurva szavam se lehet, ha vizsgaidőszakban pécsett kell vizsgázni...). Szóval hétfőn megyek, kedden jövök, aztán következő héten lehet, hogy ugyanez lesz a program, mert megérdemlem. Vleeeeee

Teljesen rá vagyok kattanva a sportra, de annyira, hogy ezen a héten négyszer megyek valami ilyenre...nem vagyok százas, de annyira jól esik, és olyan pozitív hangulatba kerülök tőle, hogy most szükségem van rá. Ja, mert azt nem mondtam, hogy egy hét alatt háromszor volt rémálmom anyámmal, az utolsó olyan szar volt, hogy - miután felébredtem arra, hogy álmomban egyszerűen már csak a földön összegörnyedve bőgök - elkezdtem valójában is sírni. Na, ettől nem lettem jobban. Úgy éreztem, hogy itt a világvége, és az egyetlen megoldás, ha én elfutok előle. Megembereltem magam, és még akkor reggel (ami egyébként tegnap volt) elhatároztam, hogy most fogom felhívni a pszichológust. Így is történt. Már ettől kissé megnyugodtam, bár lehet, hogy csak januárban megyek hozzá először, mert most eléggé leterhelt. Este még megkínoztam magam egy edzéssel, ami tényleg durva volt, utána viszont egy elérhetőséget is kaptam az edzőtől, mert elmeséltem, hogy bajom van a csípőmmel, meg a hátammal. Állítólag ez a nő, akinek megkaptam a számát, sokaknak segített már, akik hasonló gondokkal küzdöttek. Jövő héten, amint lesz pénzem, felhívom, próba szerencse. 

Holnap meg reggel elmegyek úszni, mert múltkor az úszás-spinning kombó után múlt el a hátfájásom, ami persze lehet, hogy csak véletlen volt, de most kipróbálom, mert ha működik, akkor ez lesz a sorrend ezután. Ja, azért nem irigylem, akik még ott lesznek az uszodában velem, mert kozmetikushoz csak holnap délután jutok el:) 

Amúgy szombaton találkozom pár órára a csajommal (aki a legjobbbarátnő, ugye), ami nagyon jókor történik, mert már nagyon hiányzik, és lehet, hogy ez'tán csak januárban látjuk majd egymást. Mondjuk, akkor várhatóan együtt leszünk két hetet, de az nem lesz ugyanolyan, hiszen szigorlatra fogunk készülni, az meg sose a móka-kacagás kategóriába tartozik (kivéve, amikor az ember már annyira kész van, hogy az idegességet és fáradtságot röhögőgörcsökben vezeti le...nálunk ez gyakran megesik).

Anyámék tartják magukat, remélem kitart karácsonyig, és akkor legalább az ünnep jó lesz. Aztán a többit meglátjuk.

Most megyek, csinálom a kulimunkát, amit kaptam, aztán korán elhúzok. Veszek egy rakat zöldséget, meg gyümölcsöt, és roppant egészségesen fogok táplálkozni, mert jó gyerek vagyok...:)

Most mi a faszt írjak? Hogy minden oké? ja, persze. Legalább az egyetemmel nincs gond, már tudom a vizsgaidőpontokat, meg anyagom is lesz. Amúgy meg...

A pasim fogadott nagymamájának a temetése tegnap volt. Kiborult rajta, hozzáteszem csendben, hogy végre. Hiszen bármennyire is átkozta az öreglányt, azért valaha igenis szerette, és tulajdonképpen a nagymama nem tehetett arról, hogy szenilis lett öregkorára, és ezért hülyeségeket csinált, beszélt, amivel halálra kínozta a hozzá legközelebb állókat. Szóval éppen ideje volt, hogy úgy reagáljon, ahogy egy gyászoló embernek kell. Pont úgy, ahogy én fogok, amikor az alkoholista nagynéném 'beadja a kulcsot'. Ezzel az egésszel egy bajom van, hogy tegnap ezért ivott. És ezt semmilyen körülmények között nem tudom elfogadni. Biztos anyámék miatt reagálok most erre ennyire érzékenyen, de ettől még nem tudom lazábban venni vagy megértőbbnek lenni. Ha szomorú, és ráadásul azt mondja, hogy nem esik jól neki a kocsma, a pia, meg semmi se, akkor ne nekem 'sírjon' a telefonba, és magyarázzon számomra homályos dolgokról, hanem menjen haza,és beszélgessen anyukájával, aki igazán át tudja érezni az egészet. Szóval be kell vallanom, kissé felhúztam magam ezen tegnap, amikor hívott, hogy most jött rá, hogy nincs nagyanyja. Piás volt, én meg egy cseppet sem tudtam vele megértő lenni. Egy ideig türelmesen válaszolgattam, hallgattam, de szépen felhúztam magam a szituáción. Azt azért nem hagytam, hogy annyira felidegesítsem magam, hogy elküldöm valahova, de egy ponton közel voltam hozzá. Ma meg persze írtam neki, hogy ha szeretné, akkor meghallgatom a történeteit, meg az érzéseit a nagymamával kapcsolatban, mert akkor talán megértem, hogy mikről zagyvákt tegnap a telefonban. Én tényleg szívesen meghallgatom, csak NE igyon! Senki se igyon körülöttem, én se igyak, a faszom tele van az ivással! Ez lesz a második dolog, amit abbahagyok egyszer. Pl. most. Megmondom a pasimnak, hogy hagyja abba, és akkor vele tartok. Nekem úgyis jönnek a vizsgák, szakdoga, meg hasonló hülyeségek...most vagy soha, ha nagyon színpadias akarok lenni.:)

Basszus, úgy rákattantam a sportra, hogy legszívesebben minden nap mennék valami edzésre. Pedig mára konkrétan olyan izomlázam lett, hogy alig bírtam kikelni az ágyból, és még most is minden székből való felállás olyan kínszenvedéssel jár, hogy jajgatok meg szisszegek közben, mint az öregasszonyok. Cserébe viszont legalább érzem, hogy élek, bármily szánalmasan hangzik is, hogy ez csak attól van, hogy fáj minden porcikám...:) Könnyű lesz nekem vásárolni karácsonyra. Mármint hogy magamnak, mert nálunk most elég szerény lesz a karácsony, amit nem is bánok. Ja, igen, hogy miért lesz könnyű? Mert fogom magam, bemegyek egy Decathlonba, és veszek sportruházatot, mint nadrág, póló, fürdőruha stb. Így még több kedvem lesz járni, hiszen ha már kiadtam ezekre kb egy 10-est, akkor legalább használjam már őket tisztességgel...:) Mondjuk, kíváncsi leszek, meddig fog tartani ez a nagy szenvedély. Sacc/kb az első megfázásig. Vagy az első 'kurvára nincs kedvem kimozdulni ilyen geci hidegben' napomig. Vagy az első 'miért költök havi hézezret arra, hogy fájjon minden tagom, ha költhetném ruhákra is...' típusú gondolatmenetig. Aztán...ne legyen igazam!:)

(Le se írom, ami az imént az eszembe jutott egy szerencsétlen sorsú barátnőmmel való beszélgetés kapcsán. Az a lényeg, hogy jó lenne neki segíteni, csak nem tudom, hogyan. Meg egyébként is, hogyan is tudnék, ha még magamon se tudok...)

Na, megyek...jajj, ma tanulnom kell:( Még el se kezdtem, de már nincs hozzá kedvem...

Na, basszus. Muszáj mindig lennie valami szarnak...tegnap anyáméknál voltam. Anyám nem volt éppen szalonképes állapotban, dühös lettem. Elkezdtem kérdezgetni, hogy mostanában mindig ez van?! Meddig csinálja ezt még? Amíg meg nem döglik? Vagy amíg mi, a lányai, nem leszünk hajlandóak már meglátogatni? Mert kb ezeket fogja elérni, ha ilyen marad a helyzet. Addig-addig beszéltem, érveltem stb., amíg végül mindketten megígérték, hogy mától akkor tiszták lesznek. Ma hívtam őket olyan fél 11 körül, és azt mondták, és úgy is tűnt, hogy valóban elkezdték a megvonást, csak kíváncsi leszek, meddig fog tartani a lendület. Olyan alapvető problémáik vannak egymással, és az életükkel, hogy azok megoldása nélkül szerintem esélytelen a dolog. Ezt is elmondtam. És most egy kicsit megint letehetem a fegyvert...

Amúgy 'a-sport-legyen-a-szenvedélyed' jegyében telik a hét. Tegnap voltam ilyen alakformáló órán, ma reggel meg úsztam. Hulla vagyok. Főleg, hogy a kettő között mindössze hat órát aludtam, ami az én igényeimet...hát, hogy mondjam...picit se elégítette ki. De legalább a tegnapi feszkót le tudtam vezetni, mert az alakformálón még egy kis box is volt:)

Amúgy jelentősen alábbhagyott az elmúlt napok őrülete. Kicsi utórezgéseket még tapasztalok, de nem veszélyesek. Viszont azért a kétely megmaradt...hogy ha egy ilyen kis dolog ki tud mozdítani, akkor van értelme? Van értelme bárminek is?!

Azért, hogy félreértés ne essék, most nyugalom van...

Kurvára ki vagyok magamra akadva, pedig nincs is miért. Vagyis az a baj, hogy van, csak most éppen nem én szabom meg a játékszabályokat (nem is szabja senki...). Most az a tipikus 'fejben játszik' dolog van, amitől kb úgy érzem magam, mint egy unatkozó kamasz. Talán mert agyilag pont ott tartok...jó volna kicsit agyonverni magam, akkor biztos magamhoz térnék. Na, majd holnapra...holnapra elmúlik.

Mára ennyit: akurvapicsába.

 Már megint nehéz helyzetbe kerültem. Tudtam, hogy ebből is én fogok 'rosszként' kijönni, na de hogy máris?! Még nem történt semmi, csak az előszelét érzem a várható viharnak, de abban biztos vagyok, hogy nem én leszek, aki szenvedni fog. Vagy legalább is nem én fogok jobban. Annyi bizonyos, hogy valami történni fog, és megint 360 fokos fordulatot fog venni az életem. És mostmár nem tudom ezt másra ráfogni, ezt én csinálom folyton, csak az a kérdés, hogy miért. Unatkozom? Vagy annyira szét vagyok esve, hogy kétségbeesetten keresek valamit, amibe megkapaszkodhatok? Nem tudom, de az biztos, hogy abba kell hagynom, mert magammal sodrok olyan embereket is, akik ezt nem érdemlik meg.

Ezt az elbaszott, unalmas egy napot! Komolyan. Mindegyik unalmas, de EZ???? Nem is értem, hogy éltem túl eddig. Még jó, hogy mindjárt megyek a dolgomra, mert különben meghülyülnék. És éhes vagyok. És úgy egyáltalán...na, eloldalogtam.

Na, tegnap megvolt a vizitorna. Nem volt rossz, de kb csak a karomba van izomláz. Szóval most bajban vagyok, hogy vegyek-e rá bérletet, ha engem nem terhel meg különösebben. Mondjuk, vicces volt, és kellemes, gyorsan elrepült az az egy óra. És imádok vízben lenni. Viszont ezt kevesebbért is megtehetem, ha sima úszóbérletet veszek. Nem tudom. Még agyalok. Meg azon gondolkodtam, hogy ha rutinos lennék benne, akkor csinálhatnám úgy, hogy megerőltetőbb legyen. Meglátjuk.

Ma meg megyek spinningre. Nagyon kíváncsi vagyok, mert a lakótársam azt mondta, hogy azért nem volt egy nagy szám azon a helyen az óra, ahova most én is megyek. Úgy vagyok vele, hogy megnézem, aztán kiderül. Viszont bérletet biztos veszek, mert csak 5 ezer egy nyolc alkalmas, a hülyének is megéri, és fel lehet használni bármilyen aerob órán, tehát ha a bicajozás nem jön be, akkor megnézek már típusú órákat, amíg nem találok egy jót. Tényleg nagyon kedvező árú az itteni bérlet, és csak van egy olyan óra, amire hajlandó vagyok heti kétszer elmenni. Ja, és az infraszauna is tök olcsó (40 perc 500, szerintem nagyon fasza), úgyhogy remélem, ma bejutok még az óra után.

Jaj, már megint roppant fontos dolgokkal vagyok elfoglalva, úgy érzem...:)

Na, mindegy, a lényeg, hogy süt a nap, és megint hajszínt akarok váltani, ami mindig valami lelki válságnak a jele...vagy annak, hogy kmurvára unom a mostanit...:) Nem tudom, hogy miért, de ahogy öregszem egyre gyakrabban akarok hajszínt és fazon váltani. Régen tényleg érvényes volt a fenti megállapítás, és csak akkor váltottam, ha valami bajom volt, de mostanában ha kell, ha nem, akkor is folyton agyalok, hogy mit tudnék még kezdeni vele, ami tetszene. Most épp megint valami sötéten gondolkodom, meg hogy meg kéne növeszteni...pedig alig három hónapja lettem újra vörös, és kb azóta lett rövid is. Nagyon tetszik ez a párosítás, de most elkezdtem unni. Francba, tök hülye vagyok. Az ilyen hülyepicsák szoktak műhajat tetetni a rövid, csoffadt kis tincseik közé, amik alól simán kilátszik a pótlás, és úgy néz ki, mintha valami elbaszott paróka lenne. Undorító.

Bazz, ma csak ilyen faszságokról tudok beszélni. Abba is hagyom. Majd jövök, ha...ha lesz még ilyen 'értelmes' mondanivalóm.:)

Most akkor megint vissza kell térnem ahhoz, hogy miért nem adom ki a blogom címét a barátaimnak. Bár ez így nem igaz, van kettő, akiknek gondolkodás nélkül megadnám, de ők meg gyakorlatilag mindent tudnak abból, amit itt közzé teszek, sőt még többet is. Most azért jutott eszembe ez a téma megint, mert tegnap a lelkitárs-voltpasim kérte el, és szerintem ő se érti, hogy miért nem adtam meg rögtön. Hiszen tulajdonképpen neki is mindent elmondok. Legalább is többnyire, csak mivel vele ritkábban beszélek/találkozom, mint a többiekkel, így azért nem tudok neki mindenről beszélni. Arról meg, hogy a nőügyeiről mit gondolok...az pont most körvonalazódott, az utolsó találkozásunknál. Bár eddig se tartottam őt korrektnek ilyen szempontból, de hogy egész konkrétan örüljek annak, hogy mi már soha többet együtt...na, erről nem hittem igazán, hogy bekövetkezik valaha is. Nem nagyon van olyan, amit ne olvashatna el abból, ami róla is szól. Akkor miért vonakodom mégis? Mert ez az enyém. Tudom, hogy hülyén hangzik, hiszen nyilvános a blog, de az más, ha idegenek olvassák. Az nem zavar. Sőt, még az se zavar, ha ismerős olvassa, de lehetőleg ne tudjak róla. Maradjon ez az én kis sarkom. A másik, hogy ez annyira hétköznapi dolgokról szól, hogy nem érdekelné igazán. Ő szerintem azt hiszi, hogy én itt komoly gondolatokat osztok meg a világgal, és megcsillogtatom a 'szeretnémhalenne' íráskészségemet. Pedig nem. Csak kiírom magamból, ami épp foglalkoztat. Olyan ez, mint egy terápia, mint a pszichoanalízis, csak persze sajátágos módon. És az sem utolsó, hogy szeretek írni. Bármiről, csak úgy, senkinek, magamnak.

Mindettől függetlenül, lehet, hogy meg fogom adni neki a címet, ha úgy látom, hogy minden kifogásom ellenére még mindig érdekli.

Idegbeteg voltam tegnap. Délután is, este is. Úgyhogy nem is volt jó, hogy találkoztam a pasimmal. Folyton csak azt kerestem, hogy miért köthetek belé. Azt hiszem, tudom az okát, de ez így nem fog sokáig menni. Ha úgy érzem egy kapcsolatban, hogy többet árt, mint használ - magyarul sokkal több agyalást igényel, mint örömet -, akkor ott baj van. A hétvége után ránk fért volna egy harmónikus délután együtt, de én nem tudom félrerakni a tisztázatlan dolgokat. Úgy érzem, hogy még mindig nem vesz komolyan. Vagy ha igen, nagyon rosszul kezeli. Vagy én kezelem rosszul. akurvapicsába...

Ettől függetlenül azért nem vagyok lehangolt. Legyen lehangolt, akinek két anyja van! Én csak megyek előre, néha egyhelyben (vagy folyton), de rendíthetetlenül kutyagolok, aztán...remélem, egyszer kirohad már alólam az a kurva futógép... 

Megvolt a sportolási lehetőségek feltérképezése, és bejelentkezés a megfelelő helyekre. Holnap kipróbálom az aquafitness-t, csütörtökön meg megyek spin racing-re. Nagyon kíváncsi vagyok, hogy milyenek ezek, de remélem tetszeni fog, mert most nagyon elszánt vagyok, és ha valami nem fog klappolni, akkor - ahogy ismerem magam - el fog menni a kedvem mindentől...

A 'nemcigizést' még tartom, és egyáltalán nem esik nehezemre. Ennek ellenére pénteken lehet, hogy vizipipázni megyek a lelkitárs-voltpasi barátommal, mert ő meg inni nem akar, viszont a cigiről nem képes lemondani, pedig megmondta neki az orvos, hogy ha így folytatja, elképzelhető, hogy egyszer csak feladják a hangszálai (mert ugye közben 'énekel' két bandában), és megnémul. De baszki, még ez se rémítette el. Inkább nem iszik, de a bagót, azt nem adja fel, pedig nála is csak egy kis akaraterő kéne, mert amúgy nem egy láncdohányos típus. Szóval lehet, hogy pénteken vizipipa. Aztán arra leszek kíváncsi, hogy ezek után hogy fogom bírni a szombati házibulit cigi nélkül. Kicsit tartok tőle.

Amúgy faszán megterveztem a mindenféle sportos tevékenységeket, viszont így jelentősen csökkent a szigorlatra szánandó idő. Szóval arra gondoltam, hogy nem lehet-e, hogy azért vagyok ilyen lelkes most a sportban, mert így kevesebbet kell görnyedni a szigorlatanyag fölött? De. Valószínűleg erről van szó. És kissé zavar is. De azért annyira nem, hogy megváltoztassam a tervem. Találok valami megoldást!

Persze nem volt éppen eseménytelen a hétvége. Szombaton leúsztam a szokásosnál is többet, majd bevásároltam. Vagy legalább is próbáltam, mert kiderült, hogy a nyolcban szinte minden bezár délben, remek. Mindegy, a lényeg magvolt: hús, rizs. Pörköltet csináltam ugyanis. Egyébként elég fasza lett, még a pasim is azt mondta, hogy első pörköltnek kiváló. Csakhogy nem egészen úgy ért haza, mint ahogy én elképzeltem. Egész múlthéten gány munkát végeztek a melóhelyén, amit így szombatra nagyon megelégelt, és megivott némi pálinkát délután. Most nem arról van szó, hogy részeg lett volna, de azért nyilván látszott rajta, és meglehetősen felhúztam ezen magam. Készülök, hogy jön, főzök, aggódom, hogy ehető lesz-e, erre ő fogja, és odajön becsípve. Ráadásul tudta nagyon jól, hogy nem fogok ennek örülni. Eleinte próbáltam elhessegetni a dühömet, mondom magamban, oké, eszünk, alszunk, aztán holnap majd megbeszéljük. Csakhogy nyilván nem voltam képes ugyanolyan kedves lenni vele, amit észrevett. Onnan már nem volt visszaút. Ömlött belőlem a szó, a kérdések, minden nyomorom, ami vele kapcsolatos. Eleinte dacos lett, amitől végképp a falnak tudtam volna menni, és közöltem vele, hogy nekem ez így nem megy. Kiment cigizni, és mikor visszajött, azt mondta, hogy ne haragudjak, és értem mindent megtenne, úgyhogy meg is próbál mindent. Erre persze mondtam, hogy az fasza, csakhogy nem miattam kéne letennie a piát, hanem maga miatt. Erre egy kitérő, de mégis logikus választ kaptam: amit értem tesz, azt tulajdonképpen maga miatt teszi. Szép kijelentés volt, aminek van némi igazságtartalma, de azért ezzel nyilván nem hallgattatta el a bennem rikoltozó 'vész-hangokat'. Másnap beszéltünk még pár szót erről, semmi igazán lényegeset, csak azt, hogy megértette-e, amiket tegnap mondtam, és hajlandó-e változtatni. Nyilván igent mondott, a többi meg egy-két héten belül kiderül. 

Ma van a hatodik cigimentes napom. Nagyon jó egyébként. Nem azt mondom, hogy sosem jön rám a cigizhetnék, de nem foglalkoztat egyfolytában a kérdés. Mondjuk, a szombat esti vitatkozásnál eszembe jutott, hogy leszarom, és rágyújtok, de aztán úgy éreztem, hogy ilyen könnyen nem adhatom fel. Egy pasi miatt meg pláne nem, mert ezt már eljátszottam egyszer, és milyen hülye voltam...! Szóval élvezem a dolgot. Még. 

Ja, a pénteki csajos-babanézős délután-este tök jó volt. Nővéremnek le kellett lépnie ötkor, de mi trécseltünk még fél nyolcig. Eszterke gyönyörű, és elég nyugis. Az apukának, aki otthon dolgozik, egy kicsit elege van, de remélem, ez hamarosan megváltozik. Mondtam neki, hogy találjon egy hobbit, hogy el tudjon járni otthonról néha. 

Basszus, kurva éhes vagyok, mennem kell.   

Akkora ötletem támadt! Múltkor, mikor úsztam, láttam az uszodában, hogy van valami ilyen vizitornához hasonló foglalkozás, és most arra gondoltam, mi sem lehetne kézenfekvőbb, minthogy megnézzem, hogy milyen ez a dolog. Hiszen a vízben való edzés nem terheli úgy az izületeket, viszont elég hatásos. És ráadásul még vízben is történik, ami a gyengém. A honlapon csak annyi van, hogy mikor vannak az edzések, de hogy mennyi, az nem, viszont honlap úgyis megyek úszni, majd megnézem/kérdezem. Nagyon fasza lenne, ha ez bejönne, mert sokkal szívesebben mozgok vízben, mint egy sima edzőteremben.

Amúgy már a harmadik cigi-mentes napom fele is lement, és egész jól bírom. Ja, igen, tegnap is kibírtam, pedig azért két üveg sört letoltunk. Néha azért egy-egy pillanatra nagyon megkívántam, amikor a szomszédos asztaloknál rágyújtottak, de hamar elmúlt az inger, mert arra gondoltam, hogy milyen faszán egészséges dolog 'nemcigizni'.:) Holnap meg úszom, és ahhoz is jól fog jönni az akkor már negyedik napi füstmentesség.

Ma nővéremmel babázunk a legjobb barátnőjénél. Van hozzá kedvem nagyon is, mert rég láttam a kis eszterkét, és jók szoktak lenni ezek a délutánok. Megnyugtató, hogy egy olyan nő élete is révbe tud érni, aki fiatalon minden hülyeséget megcsinált, és csak idióta pasijai voltak. Akárcsak nekem. Ha őt látom, arra gondolok, hogy van még remény.

Ma minden rendben. Nem olvastam Csehovot, és ez kifejezetten jó hatással volt rám. Biztos nem normális, hogy annyira elszomorítson egy-egy mű, mint amennyire tegnap az a két dráma, de ez van. És néha kifejezetten jó kicsit magamba szállni. Valószínűleg beteg dolog, de szeretek szenvedni irodalmi művek hőseivel. Átérezni a fájdalmukat, és meghalni kicsit velük. Csehovnál meg van erre lehetőség bőséggel.

Este főzök (nem ér röhögni!). De tényleg. Valamit nagyon kéne, mert a pasimnak erre most tényleg nem lesz energiája (inkább tartogassa másra, hihi). Csak hát, nincs valami nagy repertoárom, így kissé bajban vagyok. Abban reménykedem, hogy nővérkém majd ad valami használható tippet. A másik bajom, hogy a pasimnak főzni elég kényes, mert ő tud, én meg nem. Tehát olyat kéne csinálnom, amivel nem tudok befürödni, ilyen meg gyakorlatilag nincs.:) Szóval szép kis estém lesz a konyhában...

A hétvége az úszás-tanulás-pasizás hármasában fog telni, csak semmi izgalom. Jó lenne valahova elmenni, de nem kocsmázni vagy bulizni, hanem valami tök mást csinálni. Mit tudom én, kiállításra, moziba vagy csak tekézni. Csakhogy a vasárnapot már megígértem anyáméknak, a pasim meg szombaton ugye estig melózik. Szóval sehogy se jó. Persze nekem soha, semmi se elég jó, szóval nem lepődöm meg, hogy most is csak nyavalygok, mikor éppen nincs is nagy bajom.:)

"Pallérozott elme lévén mindenféle kiváló könyveket forgatok, de fogalmam sincs róla, hogy milyen irányt kövessek, hogy lényegében véve mire is törekszem én, éljek vagy lényegében véve lőjem főbe magam, mindazonáltal folyton hordok magamnál revolvert. Tessék... (Megmutatja a revolverét.)"

...ma pont tökéletes.

Mintha jelet kaptam volna. Tegnap ugye itt ötleteltem, hogy hogyan tudnék hatékonyan leszokni (abbahagyni, mert leszokni sosem lehet) a cigiről. Most megkaptam a legnyomósabb érvet az élettől. Ha nem szokom le, jelentősen növelem az esélyét, hogy rákos legyek. Persze, ezt eddig is tudni lehetett. Viszont most egy olyan vírus támadott meg, amit hogyha az immunrendszerem nem küzd le, akkor tényleg nagy esélye lesz a ráknak. És mit lehet ilyenkor tenni? Letenni a cigit, és minden olyan káros szenvedélyről lemondani, ami gyengíti a védekezőképességemet. Hát így. Kissé megijedtem tegnap, amikor ezt megtudtam, de most - mivel mást nem tehetek - megpróbálom a jó oldalát nézni a dolognak. Egyébként nem tudom, hogy valami megérzés miatt-e vagy miért, de tegnap nem gyújtottam rá. Még ezután a remek hír után se, pedig akkor jól esett volna. És milyen jól tettem, mert mától le KELL tennem a cigit. Az első próba kapásból ma este lesz, amikor egy barátnőmmel megyünk sörözni. Ha valami nehéz, akkor a pia mellé nem cigizni...félek, de erős vagyok. És az mondjuk elég jó, hogy ő se cigizik, így könnyebb lesz. Amikor egy fél évre le tudtam tenni a cigit, akkor azért ment olyan könnyen, mert éppen szinte minden, a közvetlen környezetemben lévő ember letette. Azóta a többségük mondjuk visszaszokott, ami most nehezíteni fogja a dolgomat, da max. majd jól leszoktatom őket újra:) Ja, és azt nem is mondtam, hogy tulajdonképpen csak egy fél év múlva fog kiderülni, hogy tényleg ilyen vírusom van-e...mindegy, ha emiatt képes leszek letenni a cigit, akkor nem volt kár ezért a paráért.

Amúgy holnap szerintem veszek uszodabérletet. Meg még a spinninget kéne megnézni, mert az szerintem tetszene. Egy így együtt kb 12 ezer lenne, úgy hogy az uszibérlet 10 alkalmas, és nincs lejárata, a másik meg 8 és két hónap alatt lehet lejárni. Szerintem ez így tök korrekt. Ennél többet költöttem cigire egy hónapban...

Na, megyek, olvasok jó kis Csehov drámákat a szigorlatra. Ez a része legalább tetszik, csak szakirodalom ne lenne.

Jajj, de szar dolog a pénztelenség. És már megint az van. Komolyan nem tudom, hova folyik el az a sok pénz, de lassan kétségbe fogok esni. Jelenleg kb 50 ezer mínuszban vagyok anyáméknál. Ez persze még a jobbik, mert nekik nem sürgős megadni, de engem ettől függetlenül nyomaszt a dolog. Pláne úgy, hogy nyolcvannal több volt a múlt hónapban a kezemben, mint egy átlagos hónapban, és még így is képes voltam elherdálni. Ja, és nem ám legalább hasznos dolgokra, mint nadrág (mert kb egy van, ami még jó állapotban van) vagy pulcsik (mert téli pulóverekből alig van). Nem, annyi a siker sztori, hogy legalább egy jó csizmát vettem, de semmi más maradandó dolgot. Egy kibaszott lúzer vagyok.

Most megpróbálom anyuéknak részletekben visszaadni a tartozást, de nem lesz könnyű, mert ha így se jövök ki a pénzemből, akkor hogy maradna még arra is, hogy havonta egy tizest vagy többet erre rászánjak...mondjuk lemondhatnék a drága kozmetikusomról. De akkor hogy szabadulok majd meg a szőrömtől úgy, hogy közben nem nyúzza le valami dilettáns a bőrömet is?! Arról nem is beszélve, hogy a fazongyanta nagy bizalmat kíván, nem bíznám rá akárkire. Nehéz ez.

Aztán ott van a cigi. Ha arról lemondok, akkor a kozmetikust talán megtarthatom. Meg ott a kocsmázás. Az is csak viszi a pénzt, az időt, és még az agysejteket is öli. Őszintén, inkább erről kellene lemondanom, nem a cigiről. Csakhogy! Ha nem kocsmázom, akkor a cigizést is könnyebben megállom, mert ugye pia mellé nagyon kell. Szóval két legyet egy csapásra...na persze. Pedig mennyi pénz lenne az! Költhetném sportolásra vagy ruhára. Lehet, hogy azt kéne csinálnom, hogy gyorsan elköltök egy csomó pénzt fitness bérletre, megy uszodára, meg nadrágra, pulcsira, aztán utána főhetne a fejem, hogy nincs pénzem cigire, meg piára. Persze eleinte biztos bosszankodnék, de aztán amikor elkezdeném észrevenni, hogy izmosodom, jobb a kondícióm és vékonyabb vagyok, akkor ez bőven kárpótolna minden "szenvedésért". :) Nem is rossz ötlet! Ráadásul, ha már megvenném a bérleteket, kénytelen lennék eljárni, mert hiszen egy zsák pénzt beleadtam. Utána is nézek mindjárt.

Volt egy elég furcsa estém tegnap. Lelkitárs-voltpasi koncertjén voltam, merthogy "énekel" egy bandában. Az a lényeg, hogy mikor megjött, akkor vele tartott többek között az a mostmár volt barátnője, aki miatt velem szakított. Ez engem csak annyiban zavart, hogy nem mutatott be minket, így volt egy kis feszültség a levegőben. Én attól tartottam, hogy a csaj azt hiszi, hogy én akarok valamit a pasitól, és ezért esetleg meg fogja keseríteni az estémet. Ezután lelkitárs-voltpasi kiment valakiért, egy lányért, aki iránt szemmel láthatóan érez valamit, bár eleinte még a kezét se fogta meg. Erre már azt gondoltam, hogy mókás estének nézünk elébe, illetve, hogy mi, a volt női alakíthattunk volna igazán egy pom-pom lány csapatot a koncerthez. Ezt meg is osztottam ezekkel a lányokkal, hála az égnek jól vették, nem lett hajtépés belőle. De nem is ez volt a furcsa, hanem hogy a végén elbeszélgettem az "új" lánnyal, hogy mégis honnan ismerik egymást a lelkitárs-voltpasimmal. Kiderült, hogy négy éve ismerik egymást, és mindig is volt köztük valami a levegőben, és az előző csajával miatta is szakított a haverom. Rólam kb annyit tudott, hogy jó barát vagyok. Hát, felvilágosítottam, hogy nem voltam mindig ebben a státuszban, ami láthatóan meglepte. Mondom, ha lúd, legyen kövér, felvázoltam, hogy miért mókás ez az este ezzel a hölgykoszorúval, akinek én is részese lettem, bár nem szerettem volna. A lány érdekesnek találta a sztorit, szerintem lesz néhány kérdése a lelkitárs-voltpasimhoz. Megmondom őszintén, hogy nem bírtam ki, hogy ne mondjam el mindezt a csajnak, márcsak azért sem, mert ebből megint az jött le számomra, hogy a nőügyeiben mindig sumákol. Nem mintha köztünk lenne még valami vagy lenne esély rá, hogy a későbbiekben legyen, de akkor sem értem, hogy engem miért nem számít sose a volt női közé. Persze, alapvetően leszarom, hogy miként mutat be, de hogy még meg se említi, hogy mi hogyan ismerkedtünk meg, meg hogy nemrég egy évet szenvedtünk azon, hogy együtt vagy külön...azt már csak halkan merem mondani, hogy ez a lány valószínűleg a mi szenvedéseink közben is képben volt valamennyire, legalább is ezt vettem ki a szavaiból. Jobb, ha tudja, hogy vigyáznia kell a lelkitárs-voltpasimmal, mert barátként isteni, viszont pasiként...hát, egy hulladék. Tényleg, bocsánat, hogy ezt mondtam, de egyre inkább azt látom, hogy képtelen normálisan kezelni a nőügyeit. Amíg velem nem próbálkozott újra, addig bármikor foggal-körömmel védtem volna, hogy milyen tisztességes, meg korrekt, de mostmár tudom, hogy rosszabb, mint a legtöbb exem. Én nagyon szeretem őt, de áldom az eget, hogy már nem érzek iránta többet, mint mély, egész életen át tartó barátságot. És ez egyébként engem is meglepett. Azt hittem, hogy még azért kicsit szomorkodni fogok, ha összejön valakivel, mert úgy fogom érezni, hogy végleg elveszett, amit egymásról gondoltunk (hogy valahol mi lennénk az igazi pár). De semmi. Azt éreztem, hogy dejóóóó, hogy én már kiszabadultam a bűvköréből.

A pasim meg nagyon hiányzott tegnap. Szívesen megmutattam volna neki a koncerteket is, hogy mit szól hozzájuk. Volt egy német banda, akik konkrétan beöltöztek erdőnek. Olyan látványt nyújtottak, hogy csak áltunk és röhögtünk. Az este folyamán fel is hívtam a pasim, hogy jó lenne, ha ott lenne, és legközelebb elviszem. Beszélgetés közben meg egyszercsak közölte, hogy a fogadott nagymamája "leadta a rendszámot". Pár hete már kórházban volt, és meg is mondták, hogy lassan vége lesz. Hát, megtörtént. A pasim nincs kiakadva, mert néhány éve már elég gonosz dolgai voltak az öreglánynak. Az anyukája azért kicsit szomorú, de most a pasim tényleg mellette volt/van.

Néha elgondolkozom, hogy ha meghalna a nagynéném, aki alkesz, és időnként úgy kell kirakni a házból, meg már verekedést is sikerült kiprovokálnia (amit nővérem és ő hajtottak végre, mert a nagynénénk lekurvázta őt is, engem is, meg anyánkat is)...szóval ha ő meghalna, akkor vajon megsiratnám-e. Éreznék-e valamit? Egyébként biztos. Valószínű azért siratnám meg, mert ez a nő látott jobb napokat. Gyerekkorunkban nagyon szerettük, mert jókat lehetett vele beszélgetni, macskázni, barkácsolni, meg mindenféle vicces dolgokat. Aztán elhatalmasodott rajta a pia, és mára már elitta az agyát. Néha még sajnálom, ezért ha józan, akkor meghallgatom, ha beszélni szeretne valamiről, válaszolgatok, ha nagyon muszáj, de alapvetően nem szeretem, mert anyámnak nagyon sok rossz percet okozott, sőt okoz még néha a mai napig is.

Szóval ez történt a pasiméknál. Nagyon szeretnék vele lenni, de megértem, ha a héten inkább otthon lesz, és segít intézni a szükséges dolgokat, meg pátyolgatja anyukáját. Úgyse volt mostanság túl sokat otthon. Nagyon fog hiányozni, de ez van.

Ja, tegnap elkezdtem végre a szigorlatra tanulni...hát, geci egy dolog az, de legalább elfoglalom magam. És még hasznos is. Meg legalább "kaptam" ötleteket, hogy mit olvassak, hehe. Jah, és pasim annyira édes, hogy segít nekem tételt kidolgozni! Azt tudtam, hogy irodalomból is jó és szereti is, de azért azt nem gondoltam volna, hogy ilyesmit szívesen csinálna. Erre meg lelkesebb, mint én. Mondjuk, ez nem nehéz, mert neki nem múlik rajta semmi. Vagyis csak annyi, hogy megdicsérem-e vagy sem, attól függően, hogy jó lett-e vagy sem. Szerintem egyébként ügyes lesz, mert jól fogalmaz, és ért is némileg hozzá. Ezt is imádom benne, hogy meglehetősen széleskörű a művetsége. És hogy lelkesen segít a tanulásban:) Persze, mondtam is neki, hogy mi lenne, ha a saját két egyetemét fejezné be ahelyett, hogy az enyémben segít, de úgy látom, hogy fele annyire sem mozgatja, pedig nem lenne nehéz megcsinálnia őket. Egy pici kitartás kéne csak hozzá, és akár elmehetne tanítani utána, ami jól menne neki, és még szeretné is. Majd próbálom elültetni a bogarat a fülében, hátha.

Még mindig nem szeretek a pasimról a nővéremmel beszélgetni...nagyon negatív, és ezzel csak febosszant, mert úgy érzem, hogy megpróbál beleszólni az életembe. És akkor csodálkozik, hogy általában inkább nem mondok semmit. Ja, csak épp most beszéltem vele, és megint ez volt, innen jutott eszembe. Mindegy.

Csók a családnak

Volt ám folytatása is az ügynek. Na nem nagy dolog, de felkavart. Este jöttek a zsaruk végigkérdezni a háziakat, hogy ki mit látott. Elmondtam, hogy én mit meg hogy, nem volt két perc az egész, mégis felkavart. Utána csak arra tudtam gondolni, hogy jól mondtam-e mindent, meg hogy nem jut-e eszembe még valami fontos részlet. na, meg hogy ha rendesen megnéztem volna, hogy ki vonyít az utcán, akkor talán láttam volna még a tettest, és tudtam volna érdemben segíteni a zsaruknak. De nem, mert ugye csak majdnem lettem szemtanú. Mindegy. Este, ezután még elmentünk vásárolni a pasimmal, és majdnem összevesztünk, mert őn is feszült volt valami miatt, én meg emiatt. Az istenért nem értette, hogy miért kell nekem ezzel az egésszel ennyit foglalkoznom. Én se tudom, de valószínű azért, mert egyszerűen hátborzongató, hogy ilyesmi történik az ablakom alatt, fényes nappal, és nem fogták még el a tettest. És az is idegesít, hogy semmit se mondanak a zsaruk. Lehet, hogy valami leszámolás (sok a kínai) első mozzanata volt ez, és rövidesen állandóan lövöldözni fognak az utcán, de én nem tudok rá felkészülni, mert nem tudom biztosra. Persze ez már csak ilyen agymenés. Inkább elképzelhető, hogy valami családi perpatvar végifejlete a dolog. Mondjuk, ez se túl megnyugtató. Egész eddig ott viccelődtem mindig, hogy ez a nyolcker nem is szar, meg veszélyes, meg hogyha ott lakik az ember, akkor nem bántják, erre itt a figyelmeztető lövés. Hát kösz.

Amúgy holnaptól keményen nekiállok a januári szigorlatomra tanulni. Szar lesz, de ez legalább hasznos tevékenység. Jajj, és a pasim olyan aranyos, azt mondta, hogy szóljak, ha segíthet. Pl. majd ő elolvas hosszabb regényeket, amikre nekem nem lesz időm, és elmondja, hogy mi a lényegük. Ezt még lehet, hogy igénybe is fogom venni, mert irodalomból se rossz. Igazából azt gondolom, hogy valamilyen szinten megfogtam vele az isten lábát. Bár azt tény, hogy nagyon zárkózott. Ezt abból szoktam néha észrevenni, hogy bizonyos témákat próbál elkerülni, elviccelni vagy egyszerűen rövidre zárni, és arra még nem jöttem rá, hogy hogy lehet mégis kiszedni belőle ezekről valamit. Most nem is tudom, hogy pontosan milyen témák ezek, de mindig van valami, amire így reagál. Egyenlőre türelmes vagyok, várok, hátha magától is oldódik majd ez a feszültség, aztán a többit majd meglátjuk.

Ma éppen azon szórakozunk egyébként, hogy szereztünk a vodafone-tl ilyen ingyen sim-kártyákat, amikre most adnak 10000 sms-t, amit egy hónap alatt lehet 'elfogyasztani', úgyhogy egyfolytában esemesezünk. Arról már nem is szólva, hogy egy olyan szolgáltatást is megrendeltünk, hogy egymást ingyen hívjuk mindig, havi 1000 forintért...Már azon gondolkodtunk, hogy miről fogunk esténként beszélgetni, ha mindent megírunk, megtelefonálunk napközben...abban maradtunk, hogy akkor marad a szex (mármint csinálni, nem beszélni róla;))! Úgyhogy éljen a hétvégeeeee!

Ma reggel a baross utcában lelőttek egy férfit. A kiérkező mentősök próbálták megmenteni, de nem sikerült. Meghalt. Én meg majdnem szemtanú lettem.

Történt ugyanis, hogy a szokásos reggeli készülődésem közepette egyszercsak hallottam egy csattanásszerű hangot, majd kutyáéhoz hasonló, fájdalmas vinnyogást/vonyítást. Gondoltam, durrdefekt, és állatkínzás. Az utóbbi miatt odamentem a szobám ablakához, és kikémleltem. Kutyát nem láttam, csak egy kisgyerekes családot, akik közül valaki eléggé futkos. Kicsit még vártam, de mivel úgy ítéltem meg, hogy nem kell semmilyen bántalmazott állat segítségére sietnem, inkább folytattam a reggeli rutinműveletekkel. Következő snitt, amikor megláttam véletlenül a szemközti ház egyik ablakában visszatükröződő rendőrségi sziréna villogását. Bevallom, elsőre azt hittem, valami hülye már most kirakta a karácsonyi égősort. De azért közelebb mentem az ablakhoz. Lenéztem az utcára. A ház előtt akkor már két mentő és hasonló 'mennyiségű' rendőautó állt, de nem volt nagy felfordulás. A korábban látott kis család egy-egy tagja néha odament a rendőrökkel beszélni, de ennyi. Mindössze furcsa szögben "parkoló" autókat észleltem, amik egy háromszög alakú területet fogtak közre, amit nem sokkal később már körbekerítve láttam viszont. A behatárolt terület csak annyiban volt érdekes a számomra, hogy ott sok falevél volt, míg máshol semmi, ami nem is csoda, minthogy arrafelé egy kanyi fa sincsen. Aztán folytattam az utam, elindultam otthonról. A kapun kilépve összetalálkoztam egy fotóssal, de arról még azt gondoltam, hogy helyszínelő. Utána meg jött egy operatőr is. Na, erről csak az jutott eszembe, hogy akkor délután meg fogom tudni eme nagy figyelem okát a hírekből. Bejöttem a munkahelyemre, el is felejtettem az egészet, majd egy fél órával ezelőtt véletlenül megláttam egy főcímet: "Meghalt a fővárosi Baross utcában hátbalőtt férfi". Paff. Én meg majdnem szemtanú lettem.