csak szex, de hmmm

 2010.05.26. 10:29

Hm, nincs is jobb, mint egy ismeretlen testtel találkozni, felfedezni minden porcikáját, és hagyni neki ugyanezt, hm...

sok(k)

 2010.04.06. 16:11

Jajj, jajj. Még mindig nem hevertem ki a múlt heti túlórázást. Kicsit most sok volt az új munkahelyből, de azért még szeretem, csak nagy volt a feszkó múlt héten. Egy embert valószínű kirugnak, és ez kétségekkel töltött el, mert szerintem nem rossz munkaerő a srác. Rá kellett döbbennem, hogy elég szigorúan ítélik meg az embert itt. Ráadásul ilyen munkatempó mellett diplomám se lesz. Meg magánéletem se. Hamarosan ezeket át kell gondolnom.

nyuszika

 2010.03.20. 18:43

Nos, legalább a szexhiányomat megoldottam. Szeretői viszonyba kezdtem valakivel. És kivételesen tényleg csak szex, legalább is részemről. És most, hogy újra csinálom, jöttem, rá igazán, hogy mennyire hiányzott is...mármint a szex.

Elégedett vagyok. Minden jól megy. Kivéve a szakdoga írást, mert arra nincs időm. De a meló nagyon bejön.

Amúgy meg kezdek úgy csinálni, mintha kurvára egy rózsadombi milliomos lennék, és ez kicsit megviseli a pénztárcámat. De bazz, ha egyszer OTT lakom, akkor ez a "minimum":)

asza nap...milyen?!

 2010.03.16. 21:40

Melyik az a betű, amivel az alábbi szavak kezdődnek? a, ű, ék, asz...nos, ez az a betű, amit most nem tudok leírni, mert ezen a gépen nincs ilyen billentyű. Valaha volt, de eltűnt.

Remek hétvégét töltöttem a csajommal. Alig várom, hogy itt legyen pesten, és összeköltözzünk.:)

Viszont most égető a hiánya másnak. Most mondhatnám, hogy csak szimplán "kanos" vagyok, mert itt a tavasz, de sajnos nem csak erről van szó. Sokkal inkább egy kibaszott, normális, lilaködös, asz párkapcsolatra gondolok. És akárhova ordítom a ejem (tényleg nem tudom leírni azt a betűt), csak ilyen kurva párokat látok. Tudom, most inkább örülnöm kéne bárki boldogságának, de ki a szart érdekelnek az utcán szenvedélyesen csókolózó párok?! Kik ők nekem? Mi a aszért szeressem őket? Nem, képtelen vagyok örülni a boldogságuknak. Biztos én vagyok a ogyatékos, hogy nem megy, de inkább elogadom. Ez is én vagyok, sok szar mellett.

Amúgy csak azt akartam mondani, hogy minden asza ám...:)

hát így

 2010.03.08. 21:52

Az elmúlt pár nap 'érzelmi mérlege'...ha a szerelem utál engem, és nem hajlandó megközelíteni, akkor én mi a faszért várjak rá?!

Az elmúlt két hét blog-csendjét az a gondolat tudja a legjobban megokolni, hogy a munka megöli a blogolást, szó szerint.

Az első hetem az új melóhelyen: kb. hat napnyi kemény 12 órázás (igen a szombat is...), rengeteg pizza, idegzsába drága Emírünk miatt, és kurva nagy megelégedettség, amikor szombat este végeztünk. Én meg mindennek örültem...beteg vagyok, ez már biztos.

Amúgy van új albérletem. Kurvára nem volt könnyű jót találni, én meg egyenesen egy tökéleteset fogtam ki. Mondjuk, kicsit drágább, mint szerettem volna, de olyan álomszép, és a nővéreméktől uszkve fél percre van. Képzelj el, egy hangulatos régi udvarházat, ami természetesen igényesen fel van újítva. Mindehhez egy kényelmes nagyságú tetőtéri lakást. Az egész lakás tele van ablakokkal, a szobám is, ami egyébként régen egy cselédszoba tehetett.:) Két csajjal, és két macskával fogok együtt élni, egyenlőre úgy tűnik, hogy mindenki szimpatikus, csütörtök este voltam náluk pofaviziten, és vagy másfél órát dumáltunk, szóval nagy gond nem lehet. Ja, és olyan jó fej a főbérlő (az egyik csaj), hogy amíg én még három hétig nem tudok költözni, nem is kell semmit se fizetnem. Egyébként azért nem tudok még költözni, mert megyek a nővérem férjének az öccséékhez gekkóra vigyázni, amíg ők nyaralnak. Tök jó kis lakás, és közelebb van a munkahelyemhez, mint a jelenlegi albim, úgyhogy bevállaltam. Viszont tök jól elterveztem, hogy akkor azt a pénzt, amit így nem kell a mostani albérletre költenem, félreteszem az új albira, csakhogy közben kiderült, hogy a lakótársam mégis akar új albérlőt, ha én elmegyek, úgyhogy még nem tudom, hogy oldjuk meg az anyagiakat. Mondjuk, nem tudnám hibáztatni, ha azt akarná, hogy adjak neki valami pénzt még a hónapra...csak én teljesen abban a hitben voltam, hogy ráérek neki szólni a szándékomról, mert mostanában több pénzt keres, és előttem se lakott itt senki majdnem egy éven át. Most meg kiderült, hogy még kb három hónapig nem kapja kézhez a plusz keresetét, és addig ugyanúgy a havi kevésből él, mint eddig, ezért is akar albérlőt. Mondjuk, arra gondoltam, hogy segítek neki szerezni valakit, csak ez azért hülyeség, mert neki kell látnia, hogy kivel költözik össze, nem nekem. Szóval nem tudom, mi lesz, de az biztos, hogy én keddtől már a rokonnál vigyázok a lakásra, meg az állatra, úgyhogy remélem addig kitalál valamit.

Amúgy nincsen semmi újdonság, se pasi, se semmi érdemleges, úgyhogy megyek is.

Ja, most hazudtam ám, mert van reménykeltő hír is! Úgy tűnik, hogy a csajom komolyan gondolja, hogy náyron felköltözik pestre, és a srácok is (legjobbbarátnő ajkai barátai, akik már itt élnek), hogy négyen összeköltözünk, ha a lányzónak is lesz már állása, úgyhogy ennek nagyon örülök. Csak jöjjön össze...valahogy túl szépnek tűnik a dolog, úgyhogy próbálom nem túlságosan beleélni magam. Azért fasza lenne.:)

izgalom

 2010.02.16. 10:35

Nos, a jó hír az, hogy holnap jön a csajom, és megbeszéljük kis életünk nagy dolgait, és még mulatunk is egyet az itt élő haverjaival, akiket persze én is ismerek. Remek lesz, csak az alkoholszintemre kell ügyelnem, két dolog miatt is. Egyrészt, hogy azért be tudjak jönni melózni, másrészt, hogy nehogy megint köcsögre igyam magam. Nem tudom, hogy néha, egészen váratlanul kihozza belőlem a szívtelen állatot a pia, és akkor sajnos pont a legjobban szeretett embereimet bántom. Persze, ezekből aztán másnap egy hangra se emlékszem, de rettenetes lehetek, így elmesélés alapján. És rendre csak akkor van ez így, ha öntudatlan részeg leszek, amikor már nem emlékszem semmire. Valószínűleg olyankor rejtett feszültségeim jönnek elő, csak azt nem értem, hogy miért nem egy vadidegenre öntöm rá őket, ahelyett, hogy a saját barátaimat sértem meg. És sajnos ezt az oldalamat a csajom már többször látta (pontosan kétszer, de mindkettőnek csúnya vége lett, egyszer neki, egyszer nekem). Jó lenne, ha soha többet nem történne ez meg, így tényleg próbálok figyelni arra, hogy mennyit iszom. Csak az a kibaszás, hogy sokszor a pia nálam órákkal később üt be igazán, viszont akkor egyszerre az összes, amit addig elfogyasztottam. Ezt hogy lehet kivédeni?! Mondjuk, hogy nem iszom semmit...picsába...

Rossz hír meg igazából nincs is, hacsak az nem, hogy tegnap egy lehetőséggel kevesebb maradt, hogy miből, azt most még fedje a jótékony homály. De nem nagy tragédia, ma is van nap!:)

Basszus, nagyon mennék hétvégén snowboardozni, de ha addig még esni fog az eső, meg plusz 5 lesz, akkor baszhatjuk. Abban reménykedem, hogy azért a program nem marad el, csak átalakul mondjuk korizássá. Jó volna nagy társaságban lenni, és új embereket megismerni. Nem tudom, hogy mitől jött vissza ez a vágyam ennyire, de évek óta nem éreztem. Talán ez a huszas évek kapuzárási pánikja!:D Hiszen hamarosan 26 leszek, az meg csak egy köpésre van a 30-tól, és még annyi mindent kell addig "megcsinálnom" (értsd: karrier, család meg ilyen közhelyes dolgok). Szeretném azt hinni, hogy ha majd 30 évesen elgondolkodom az akkori életemen, akkor nem fogom azt mondani, mint most a jelenlegiről - hogy mennyire nem így képzeltem el -, hanem hogy igen, körülbelül minden megvan, amit akkorra elképzeltem.

Na, közben ma hatkor jelenésem van egy "lehetőségnél". Remek egy nap lesz ez, már látom.

szimpla hétfő

 2010.02.15. 13:48

Jó volna, ha már szerda volna, mert most csupa olyan dolog körül forognak a gondolataim, amikről még nem beszélhetek. Vagy inkább azt mondom, hogy nem tudom, hogy beszélhetek-e, így inkább maradok a biztonságos hallgatásnál. Egy jó van ebben, hogy szerdára valószínűleg már sokkal okosabb leszek, úgyhogy amúgy se lenne sok értelme puszta vágyakat leírni.

Az a baj, hogy alig hiszem el, hogy olyan kibaszott mákos vagyok, mint amilyennek most "tűnök". Ha még fél év múlva is ilyen lelkes leszek, akkor tényleg el fogom hinni, hogy az ég kegyeltje vagyok vagy egyszerűen csak jókor voltam jó helyen...

Ma délután olyan roppant fontos dolgokat fogok csinálni, hogy pl. hajfestéket veszek, meg felvásárolom a fél DM-et, mert most van végre annyi pénzem, hogy "befektetésnek" számító árucikkeket is megvegyek. Utálom, amikor ezeket meg kell venni, de ha egyszerűen kellenek, akkor mit csináljak?! Mondjuk, van köztük olyan, ami luxusnak tekinthető az én anyagi helyzetemben...de ha egyszer annyira hiányoznak...például a parfűmöm. Azt hittem, én nem vagyok ilyen lány, aki szinte függőségi viszonyban van a szépészeti cikkeivel, de rá kellett jönnöm, hogy ezek is csak olyan dolgok, amik nélkül az ember nem érzi magát komfortosan. Több, mint egy negyedéve fogyott el a parfűmöm, és csak most jöttem rá, hogy hiányzik az életemből. Mindig olyan érzetet keltett, hogy akkor vagyok kész az indulásra, ha már azt is magamra fújtam. Komolyan, sokáig nem értettem, hogy mi hiányzik a reggeli készülődésnél...a parfűm. Szóval most veszek azt is, márha nem méregdrága, mert azért bármit nem adnék meg érte.

Ez is olyan dolog egyébként, mint amiről az egyik kollégámmal beszélgettünk nemrég: az ember egy bizonyos életszínvonalnál lejjebb nem képes menni, vagy ha igen, akkor az nagyon nagy szenvedéssel jár. Én most pont ezt érzem, vagy szerzek több pénzt, vagy le kell mondanom olyan dolgokról, amik eddig hétköznapi szükségletek voltak. Mindenből az olcsóbbat venni, nem venni semmi plusz dolgot...és ez nem is megy olyan nehezen. Vagyis arra jöttem rá, hogy anélkül elvagyok, hogy folyton ruhát vásároljak, de kajából nem bírom a rosszabbat megvenni, mert nem vagyok képes megenni. Úgyhogy mostanra eljutottam odáig, hogy a kaja fontosabb, mint bármi az életemben. Sőt, most már a sport is fontosabb, mint a ruhák. Viszont pl. a kozmetikusomról nem vagyok képes lemondani, mert nagyon jó szakember, és ritka az ilyen. Úgyhogy ruhák helyett választom még a kozmetikust is. Ergó hamarosan nagyon jó alakú, egészséges, szőrtelen csaj leszek, viszont toprongyos a javából, amivel felülírom a másik hármat:) Ilyen az élet, csupa kompromisszum.

Mennyit tudok fecsegni?! Mindig meglepődöm magamon. Biztos az unalom teszi. Na, de majd nemsokára...;)

HÁHÁÁÁÁ

 2010.02.12. 10:43

Végre visszahívtak. Nem 100-os a boldogság, de 99, úgyhogy azért bátran mondhatom, hogy nekem sikerült az élet!:) Fogalmazzunk úgy, hogy elég nagy motivációt kaptam, hogy hamar kitanuljak egy új szakmát, és ha sikerül, akkor talán feljebb léphetek az életszínvonal ranglétráján. Most ennyit, folyt. köv. jövő hét kedd után...

Amúgy jól vagyok. Tegnap találkoztam menyasszony-barátnőmmel, és kiderült, hogy hasonló dolgokon megyünk most át. Ha lesz még hó jövő hétvégén, akkor lehet, hogy elmegyek velül snowboard-ozni, bár nem tudok, de állítólag olcsó és a többiek se tudnak, szóval vicces lenne. Nagyon lenne kedvem hozzá, csak úgy rémlik, hogy akkorra már erőteljes olvadást jósolnak, bár messze van az még.

Holnap remélem a kori összejön, meg jó volna megünnepelni a telefonhívást is...:) De baszki, kivel? Mert ugye említett barátnőmék nem lesznek itthon, a másik haverpár se, akik tegnap fel is hívtak, hogy akkor jövő héten már tényleg hozzunk össze valamit. Rajtuk kívül nővéremék maradnak, de mi van, ha a volt pasim is akar velük menni valahova szombaton? Szóval nem tudom, hogy lesz...mehetnékem pedig van.

folyt. köv. később...

másra tereli a gondolatait

 2010.02.11. 12:10

Ma délután újra telefonálok...meg kell tudnom, hogy mi van.

Amúgy délután találkozom a menyasszony-barátnőmmel, akinek most új melója van egy ügyvédi irodában. Jogi asszisztens. Annyit tudok, hogy nagyon szeretett volna valami ilyen asszisztensi melót, és hogy ennek nagyon örült, amikor megkapta. Aztán még annyit, hogy múlt héten találkoztunk volna, de én lemondtam, mire kiderült, ez így neki is jobb, mert fél hét után, amikor hivatalosan vége a munkaidejének (nem minden héten végez ilyen későn...), még valószínűleg túlóráznia kell. Szóval jó az új melója, csak húzós. Kíváncsi leszek, hogy mit fog mondani ma róla. Meg az esküvőről! Elvileg én szereztem volna neki jó varrónőt, aki a nővérem ruháját is csinálta, de nem hívott fel, hogy kell a szám, úgyhogy feltételezem, hogy a ruhája már megvan, mert a február eleje volt a végső határidő, hogy eldőljjön, varrat vagy vesz. Sajnos ehét végén se tudok velük mulatni menni, mert hazamennek Kalocsára...pedig már nagyon mehetnékem van. Biztos én is érzem a tavaszt.

Ma jöttem rá, hogy végre megint kezdek magamra nőként tekinteni. Azt érzem, hogy jól nézek ki, és érdemes csinosan öltöznöm, kifestenem magam stb. Nem tudom , mi történt, mi változott meg. Talán a rengeteg sport miatt hiszem azt, hogy most jól nézek ki, pedig az egyetlen testrészem, amin látványos a fejlődés, az a karom. Mondjuk, direkt nem nagyon nézegetem magam a tükörben, mert félek, hogy semmi pozitív változást nem vennék észre. A karomat azért látom, mert kénytelen vagyok, hiszen otthon a tükör derékig ér a fürdőben. Meg hát, télen max az ember karja látszik ki sűrűbben. Viszont azt imádom, hogy sokkal jobb az állóképességem, és hogy érzem az izmaimat nap mint nap. Most próbálok normálisabban is enni, nem bezabálni állandóan, mert hízni ugyan nem híztam, de rájöttem, hogy ha így meg tovább ilyen vaskos izomréteggé fog válni a rajtam lévő felesleg, amitől meg az ember nagydarabnak tűnik. Én meg sosem voltam még nagydarab, és ezen a jó szokásomon nem is akarok változtatni. Kecsesen karcsú és szálkás akarok lenni, mint a táncosok. Mondjuk, ahhoz lehet, hogy inkább táncolnom kéne, nem ugrabugrálnom súlyzókkal a kezemben...:)

Jajj, a legjobbat nem is mondtam! Hétvégén megyünk korizni a nővérkémmel. Sajnos nem a velencei-tóra, mert enyhén szólva életveszélyes lenne az olvadás miatt, hanem csak valami hozzájuk közeli jégpályára, de akkor is nagyon várom. Mióta hollandiában koriztam egyszer, rájöttem, hogy hiányzik, habár nem sokat koriztam régen. Nem is megy valami fényesen egyébként, de azért szeretem. Várom már, na. Kicsit izgulok, hogy mimet fogom összetörni, főleg, hogy pl. tegnapelőtt éjszaka valahogy sikerült úgy elaludnom az egyik csuklómat, hogy tegnap este is fájt még...szóval tehetséges vagyok...remélem, arra esek rá.

Amúgy nincsen semmi. Érdekes módon, most már szinte napi szinten beszélünk az exemmel (beszélünk=e-mail, msn). Nem tudom, hogy ez neki miért jó...úgy értem, hogy én már többször megmondtam neki, hogy ne reménykedjen, sőt, hogy egyre inkább azt gondolom, hogy jó döntést hoztam a szakítással. Ennek ellenére tartani akarja most is a kapcsolatot, aminek nyilván én nagyon örülök, mert szeretem őt, mint embert, és én sem szeretném őt elveszíteni, csak az a kérdés, hogy neki így nem nehezebb-e túltennie magát a dolgon. Mondjuk, azt is tudom, hogy kevés közeli barátja van, nekem is kevés, akivel napi szinten tartanám a kapcsolatot, így úgy alakult, hogy mindig egymással osztottuk meg a napi dolgokat, és most nehéz elvágni ezt a szálat. Nem is akarjuk elvágni. Csak azt szeretném, hogy egyszer majd tényleg túl legyen a szakításon, és barátok tudjuk lenni. De ez azért még a jövő zenéje...

Azt hiszem, hogy könnyű annak, aki már megtalálta azt, akit keresett. Ha körülnézek, csak azt látom, hogy akinek van párja, az nem lóg a barátain, hiszen ott a pasi/csaj, akivel mindent megbeszélhet. Így elég a barátokkal mondjuk heti egyszer beszélnie, hogy meglegyen az is az életében. Én most csodálkozom, hogy az egyetlen, akivel még mindig meg tudom osztani a hétköznapjaimat, az a volt pasim, de ez nem csoda. Egyrészt itt pesten csak egy igazi baráttom maradt az egyetem alatt, akivel azonban nem tudunk napi kapcsolatot ápolni, mert messze lakunk egymástól, plusz ő sokat melózik, meg amúgy se olyan "mindennnapos barát" ő. Aki a másik legközelibb barátom, az meg ugye vidéken él, tehát érthető, hogy nem beszélünk minden nap, találkozni meg kb negyedévente tudunk csak. Rajtuk kívül ott van a nővérkém, akit szeretek, imádok, de neki megvan a saját kis élete, hétközben ő is elfoglalt, és nem lakunk olyan közel egymáshoz, hogy csak úgy átugorjak délután. Aztán ott van a menyasszony-barátnőm, aki szintén komoly párkapcsolatban él, és ráadásul hétvégente sokszor hazajárnak. Akik pécsről felköltöztek meg nem voltak sosem annyira veszettül nagy barátaim, és ez most be is bizonyosodott a félév során, hiszen ennyi idő alatt nem tudtunk egy találkát összehozni. Szóval nincs társaságom, ha úgy tetszik, olyanok, akikkel együtt lehet lógni, és ez hiányzik a legjobban. Mert ha komolyan akarok beszélgetni, arra megvannak az embereim. Viszont ha csak bulizni akarok vagy csapni egy filmnézős, chips-zabálós estét, akkor már nem tudok kit felhívni. Most hogy ez szomorú vagy sem, lényegtelen, így alakult. Szeretnék rajta vááltoztatni, de nem tudom, hogyan. Az a baj, hogy alapvetően nem vagyok már az a nyitott lány, aki könnyen alkalmazkodik, aki könnyen kijön az emberekkel. Nekem most már idő kell, míg valakivel feloldódom, és sokan nem várják ki ezt az időt, egyébként teljesen érthető módon. Most úgy érzem, hogy elég pozitív vagyok ahhoz, hogy jöjjenek új ismeretségek, úgyhogy minden alkalmat meg fogok ragadni, hogy tényleg jöjjenek. A többi meg...a szerencse, a sors, meg egyéb baromságok játéka.

 

Rettentő ideges vagyok. Lehet, hogy a ma esedékes menzesz-kezdet miatt is van, de az sem tesz igazán jót, hogy valami, amit biztosnak hittem, most egyszerre kezd homályos és kétséges lenni...

Úgyhogy a terv: ma elmegyek ismételten edzeni, kihajtom magam, utána talán még szaunázok is egyet, majd otthon olvasni fogok olyasmit, ami a szakdogámhoz kell. Nem csinálhatom egész héten, hogy csak ülök és rágom a körmöm, hogy vajon mi lesz...

Az a baj, hogy ha az ember előtt felcsillan egy jobb élet lehetősége, akkor nehéz visszatalálni a saját, nyomor kis életébe. És nincs is kedvem visszatalálni, legyen minden úgy, ahogy akarom és kusssss!

 

a neheze...

 2010.02.10. 11:13

Hát, nem hívnak. Kezdenek lemondani az egészről, már inkább azt tervezgetem, hogy miért lesz jó nekem az, ha nem hívnak fel. Az a legnagyobb baj, hogy nem értem, mit ronthattam el. Részemről azt hiszem, megtettem mindent, ami szükséges volt ahhoz, hogy a héten felhívjanak, és mondjanak egy jó hírt. Elbíztam volna magam?

A másik probléma, hogy sík ideg vagyok az egésztől. Így semmivel nem tudok most érdemben foglalkozni. Olyan ez, mint amikor egy vágyott pasi hívására vár az ember lánya. Vajon meddig kell még várnom? Vajon felhív-e valaha is? Én hívjam fel? Hány hívástól számít tolakodásnak a telefonálás? És miért nem képes hívni, ha megígérte? Talán csak elfoglalt vagy elfelejtette. Vagy talált valaki mást, akit szívesebben felhív...áááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááá

MA FEL FOGNAK HÍVNI (muszáj:))!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!444444

legyen máááá'

 2010.02.09. 13:25

Jaj-jaj, izgulok, miért nem hívnak vissza? pedig ha ma se derül ki semmi, akkor felrobbanok...:(

csendes-ülős

 2010.02.02. 19:17

Annyi mindent tudnék most írni az elmúlt napjaimról, de nincs erőm. Pont elég, ha a fejemben kavarognak, nincs kedvem ki is mondani őket. Mint tanult barátom figyelmeztetett rá, a szavaknak súlya van...

levontam...

 2010.01.29. 10:23

Nem volt valami felemelő a délutánom. Olvasgattam, aztán néha spontán mód' elbőgtem magam. Azon gondolkoztam, hogy miért van az, hogy így vagy úgy, de mindig "kiszeretek" a pasijaimból. Volt azért már több olyan is, aki tényleg megérdemelte volna, hogy sokáig, kitartóan szeressem, de így is a leghosszabb kapcsolatom kevesebb, mint egy év volt (ő volt az első igazán fájdalmas szakításom). A mostani exem is megérdemelte volna, hogy szeressem, de nem ment. Most arról lehet vitatkozni (mármint én, saját magammal), hogy azért történt-e így, mert rosszkor "találkoztunk", vagy azért, mert ő nem volt felkészülve egy kapcsolatra (az ivásra gondolok), vagy egyszerűen mégse egymásnak vagyunk az igaziak...már lényegtelen. De valahogy sosem stimmel valami, mindig van valami, ami miatt meghiusul a kölcsönösség a kapcsolataimban. És lassan azt kell, hogy gondoljam, hogy nem a férfi-oldallal van a gond, hanem velem. Főleg, mivel állandóan én szakítok, állandóan nálam múlik el a dolog, a pasik sokszor még szeretnek, amikor én egyszercsak "kiszeretek", és elhagyok. Biztos vagyok benne, hogy valami az én készülékemben hibás. Csak hogy a picsába jöjjek rá, hogy mi?! Annyira dühítő, hogy az elmondhatatlan!! És az a baj, hogy amíg rá nem jövök, addig az égvilágon semmi értelme egy párkapcsolatnak. Ezt én már nyáron is sejtettem, nem is volt véletlen, hogy ezt minden (azaz kettő) azóta az életemben megforduló férfi-emberrel közöltem. Ettől persze még nem vagyok felmentve a szívtiprás (szószerinti) vádja alól. Hiszen, ha valaki szerelmes valakibe, de a másik nem szerelmes, akkor az utóbbinak kellene okosabbnak lennie. Én sosem voltam okosabb, sajnos mindig későn döbbentem rá, hogy az éppeni kapcsolat nekem mégse megy.

A fentiekből pedig egyetlen, épkézláb levonható tanulság van: nem szabad senkivel se járnom. Inkább legyek magányos, macskás nő, minthogy még egyszer bárkit is bántsak, csak mert énkisasszonyságom nem tudja eldönteni, hogy széna vagy szalma. Elegem van saját magamból, úgyhogy nyugdíjazom az érzelmeimet, amik a másik nem egyes képviselőivel szemben bukkannak fel időnként.

Szóval, basszam meg én!

Nos, megtörtént, túl vagyok rajta. Legjobban az a gondolat mutatja, hogy hogyan érzem magam, ami a reggeli készülődés közben talált meg. Ez a szakítás olyan volt, mintha nem is én hoztam volna meg a döntést róla, hanem egy pisztolyt szorítva a fejemhez kényszerítettek volna, hogy megtegyem. Rendkívül normálisan fogadta, amitől csak még nehezebb lett nekem, hiszen megint azt láthattam, hogy ő tényleg mennyire normális, és hogy valójában nem tudom megindokolni ezt a döntésemet. Azt mondta, hogy tudta előre...mióta hazajöttem Pécsről, azóta tulajdonképpen csak azt várta, hogy mikor közlöm vele. Nem több, mint fél óra alatt megbeszéltük az egészet, én sírdogáltam, ő gyakorlatilag vígasztalt (ez így elég vicces felállás volt), aztán ottaludt, mert reggel neki jobb tőlem mennie, amikor hajnalra kell beérnie. Reggel a szokásos puszival búcsúzott el, én meg megint bőgtem kicsit. Most is egyfolytában a sírással küzdök, de tudom, hogy ez semmire se jó. Délután még lesz időm kicsit elmerülni a szomorúságban, aztán holnaptól megpróbálom magam annyira elfoglalni, hogy kissé elfeledkezzek a dologról. Gondoltam rá, hogy ma délután is elmegyek sportolni, mert az ideig óráig használni szokott, de most úgy érzem, hogy szükségem lenne egy kiadós, magányos bőgésre.

Gyűlölöm azt a szót, hogy utolsó...

szép remények

 2010.01.27. 13:34

Rengeteg fontos dologra jöttem még rá tegnap óta, de nincs erőm leírni. Ma megteszem, amit meg kell, aztán megpróbálom magamban is lerendezni. Bár ez nem is jó szó, mert már lerendeztem, csak nem olyan könnyű elnyomni a bennem feltóduló szomorúságot amiatt, hogy így kell ennek lennie.

Egy dolog mozdít ki majd ebből, hogy tervezek egy csomó dolgot. Végre rászántam magam, hogy elkezdjek nyelvvizsgára készülni, keresek sulit vagy tanárt. És azon agyalok, hogy az egy dolog, hogy csinálok egy középfokút angolból, de kéne egy alapfok is valami más nyelvből. Én a németre gondoltam, mert azt legalább tanultam már 2 évig (habár nyilván nem tanultam, csak tanították, mert rá voltunk kényszerítve), és nem tűnt számomra annyira gáznak. Mindenki szídja, hogy ronda nyelv, meg nehéz a der/die/das miatt, de nekem egy dolog nagyon tetszik benne: nem olyan ördöngős a kiejtése, nem kell annyit "találgatni", hogy a leírt szónak hogyan is álljon neki az ember szóban. Szóval egy problémám van csak mindezzel, hogy kevés az idő. Ugyanis jövő decemberben diplomázni szeretnék, és ahhoz kellene mindkét nyelvvizsga, ami most kissé nehéznek tűnik. Ugye egyrészt írom a szakdogám, másrészt most még kérdéses, de lehet, hogy lesz egy állandó délutáni elfoglaltságom, és ezeken felül még szeptembertől el szeretnék kezdeni valami okj-s sulit is, és végül arról már nem is beszélek, hogy mikor lenne időm még sportolni is, ami viszont a lelki egyensúlyomnak nagyon jót tesz (mellékesen az önbizalmamnak és a fizikális egészségemnek is nyilván). Szóval kicsit sokat akar a szarka...Valószínű, hogy az okj-s cucc lesz halasztva, de azzal meg az a bajom, hogy ha a lakberendezős sulit választom, ott a kereszféléves képzésen nincs délutáni oktatás, csak napközbeni, így egy egész évet csúsznék vele, nemcsak felet. Át kell ezt még nagyon gondolnom.

Viszont egy dolog biztos. Ha mindezt megcsinálom, kifejezetten imádni fogom magam, mert végre valamit tényleg befejezek. Lesz egy használhatatlan diplomám, viszont lesz két nyelvvizsgám is, ami mindenhol jól mutat. És onnantól tényleg arra koncentrálhatok, ami érdekel. Persze, a magyar szakot is szerettem, de már lecsengett nálam, mivel se a doktori, se a tanítás nem mozgat. Most jöjjön valami teljesen más!

Még egy dolog biztos. Ha ezt végigcsinálom, akkor egy évig nem nagyon kell foglalkoznom a pasi-kérdéssel, mert egyszerűen nem lesz rá időm. Asszem, ez a legnagyobb ajándéka a szorgalomnak.:)

Ma amúgy szar napom van/lesz. Egyfelől már most szomorú vagyok (az este miatt), másfelől viszont annyi minden történik most körülöttem, amik ráadásul viszonylag jó dolgok, hogy nem tudom átadni magam a mélabúnak. És ilyenkor jön a lelkiismeretfurdalás, hogy vajon ennyire érzéketlen lennék vagy csak ennyire biztos vagyok a dolgomban (hogy jól teszem, amit teszek)?! Azt gondolom, hogy az utóbbiról van szó, de majd meglátjuk.

 

 

Imádom azt a sulit, amit találtam! Valójában arról nem vagyok meggyőződve, hogy nekem való lenne ez a munka, főleg a rajzolás rémiszt meg. Még van egy fél évem, hogy átgondoljam, és végülis, ha nem jön be, akkor egyszerűen nem csinálom tovább. Valami akkor is ragad rám.

Egyébként valami nagyon fontos fogalmazódott meg bennem az imént, amikor tesómmal beszéltem. Az, hogy le kell tisztáznom a "régi" életem dolgait ahhoz, hogy teljesen újat kezdhessek. És már csak egy "elszámolnivalóm" maradt. Erősnek kell most lennem, és megtennem, különben akár szembe is köphetem magam a tükörben. És higgyétek el, lenne rá okom.

A másik, ami fontos lehet, hogy rájöttem, miért olyan kaotikus manapság ez a párkapcsolat-kérdés. Egyszerű, mint a pofon: minden azt sugallja az embernek, hogy mindig találhatsz szebbet és jobbat, mint a jelenlegi partner, így ha valami kis gáz van, csak hagyd ott, és menj tovább! Az ember, bármennyire is tudja, hogy az amcsi filmek szerelem-ábrázolása ott van elbaszva, ahol maga az amerikai álom, mégis ez rögzül a kis agyában, hiszen ezeken a filmeken nő fel. Persze, hogy csak a NAGY szerelmet keresi, és arra nem gondol, hogy talán a szerelem csak a biológia és a kémia játéka, ami szerencsés esetben megmarad. Általában azonban elmúlik, és utána jön az a forgatókönyv, amit fent vázoltam: ugrás ki a kapcsolatból, hiszen minek küzdeni valamiért, ha nincs már az a nagybetűs szerelem, és hajrá, kutatni az újabb után!

Én is ezt csinálom, azzal a nem kis különbséggel, hogy én általában rosszul is választok. Néha már nem hiszek semmiben. Sem az álságos szerelem-képben, se az igaziban. Azonban arra rájöttem (kurvára nem nagy megfejtés...), hogy ha ezzel foglalkozom, akkor nem marad időm egy csomó olyan dologra, ami még boldoggá tehet. Pl. a tanulás, a munka, a sport, a családom, a barátaim...ezekre mind ráfér a vérfrissítés egyébként, de ha ezeket elkezdem építgetni, talán föl se fog tűnni, hogy milyen szépen telnek el a magányosan töltött napok...mert ugye egy elszámolnivalóm még maradt...

a jövő kérdései

 2010.01.25. 12:59

Na, ma megyek délután a lakberendező suli nyilt napjára. Rettentően kíváncsi vagyok, hogy mit fognak mondani, mit látok (habár oktatás épp nem lesz), és tetszeni fog-e. Egyébként a honlapon fent van a leggyakoribb kérdésre - ami ugye engem is foglalkoztat - adott válasz: Mennyire kell tudnom rajzolni? Nos, a válasz, hogy az elején semennyire. Ezt nem tudom, hogy elhigyjem-e. Meg azt, hogy állítólag ők megtanítanak profin rajzolni, hogy bármit meg tudjon az ember örökíteni, ami kipattan a fejéből. Persze, gondolom az előny, ha valakinek van kézügyessége, tehetsége ehhez, de én arra lennénk kíváncsi, hogy engem, mint valóban rajz-tudatlant (és asszem, tehetségtelent) meg tudják-e annyira tanítani, amennyire ehhez a munkához kell. Az a baj, hogy erre nyilván csak az idő adna választ. Gondolom, legalább egy fél év kéne hozzá, hogy kiderüljön, érdemes-e gyötörnöm magam ezzel vagy annyira béna vagyok, hogy nincs esélyem igazán jónak lenni ebben a szakmában. Csakhogy egy félév pénzben és időben is sok...szóval ma magyon fogok figyelni.

Nővérem teljesen lelombozott...közöltem vele a terveimet, és hogy milyen lelkes vagyok most, hogy nemsokára valami tök mást tanulhatok, mint eddig, erre ő csak azt bírta közölni velem, hogy tanulni szar, és itthon olyan szar az oktatás, hogy esélyem sincs jót találni a sulik között. Rettentően negtív tud lenni. Igaza van. Én is tudom, hogy milyen a felnőtt oktatás, meg az ilyen okj-s sulik. Pont ezért fogok ötször körülnézni mielőtt elkezdek valami ilyet. És ha belevágok, de megérzem az átverés szagát, akkor ott fogom hagyni, mert olyanra nem adok ki pénzt (nem is keveset), ami egy kalap szar.

Ja, és nővérem most nem csak emiatt "ostoroz". Szombaton nem mentem sehova este, mert nem értek rá az embereim. Erre ő, hogy ne gubózzak már így be, és ő nem is érti, hogy mi van velem mostanában, hogy szinte nem járok sehova (mármint szórakozni), és így hogy fogom megtalálni az igazit...?! Rájöttem, hogy azért érzem magam öregnek sokszor, meg azért érzem, hogy kisiklik az életem, mert nincs még meg az, akivel családot akarnék alapítani, mert csak ilyen harminc feletti, nagyjából családos emberek vesznek körül, és olyan mintha már én is hasonló korú lennék, és el lennék késve bármivel is. Pedig szerintem nem vagyok. Nem mondom, hogy a szakma keresésben nem vagyok kissé megkésve, de a nagy ő-t (ha van ilyen), még ráérek megtalálni. Lehet, hogy nem vagyok annyira szerencsés, mint ők voltak, hogy hamar megtalálták egymást, de azért nem vagyok még semmiről se lekésve. Könyörgöm, 25 vagyok...nem harminc...meg ha harminc lennék is...most akkor akasszam fel magam, hogy még nem tartok ott valakivel, hogy örök élet meg egy nap?! Nem hiszem, hogy ez ilyen drasztikus lenne. És ezt közlöm is vele a héten. Én se basztatom semmivel, ő is hagyjon békén engem, és higgye el, hogy el tudom dönteni, mi kell nekem, és mi nem.

Egyébként ebből a problémából jön az is, hogy frissíteni akarok. Úgy értem, hogy barátokat. Most éppen ezeket a lehetőségeket keresem. Olyanokat akarok magam köré, akik kb ott tartanak, mint én. Nem könnyű, kevés olyan ismerősöm van, aki szeretne már komoly, felnőtt életet, csak még nem találta meg ehhez a megfelelő közeget. Inkább két csoport van: a felelősségteljesek, akiknek már megvan nagyjából a "nagy" terv, mert van hozzá pár és hivatás, illetve a felelőtlenek, akik meg nem is gondolnak ilyenekre, csak élnek bele a világba. Sajnos egyik sem az én műfajom, én valahol a kettő között vagyok.

De nem panaszkodom, sok harc áll még előttem, de sok kaland is, pont emiatt. Aztán a többit majd meglátjuk. 

egyéves terv

 2010.01.22. 13:51

Rájöttem, hogy engem rengeteg dolog érdekel (amiket szívesen tanulnék is), csakhogy mindhez kell valami olyan készség, aminek híján vagyok. Pl. a szobám berendezésén való gondolkodás közben kitaláltam, hogy utánanézek a lakberendező sulinak, mert ez is érdekelne...de oda kéne a rajztudás, amivel én nem rendelkezem (ez enyhe kifejezés, kurvára nem tudok rajzolni, a max egy pálcikaember, de még az is ronda lenne...).

A másik valami tördelős-korrektúrás dolog. Na, itt meg számítógépes tudás kéne, meg kurva nagy kitartás, mert azt hallottam megbízható forrásból, hogy elég húzós a korrektorok élete...

Szívás. Azért nem adom fel, LESZ álomállásom. Egy év, és meglesz!

nyekk

 2010.01.19. 13:00

Basszus, nehéz dolog a bicaj vásárlás. Rájöttem, hogy nagyon szeretnék holland biciklit, mert olyan szépek, elegánsak, és kényelmesek, csakhogy van egy nagy hátrányuk, mégpedig, hogy nehezek, mint a sózsák. Nekem meg aluvázas kellene, mert valószínű minden nap fel kell majd cipelnem az ötödikre otthon, plusz az elsőre az irodában. Amit most láttam holland, 18 kilo...hogy a picsába hurcoljam föl-le nap mint nap? Mondjuk, ez is lehet  az edzés része, hihi.

Jut eszembe, edzés. Tegnap két hét után végre voltam ilyen aerobik órán. Azt hittem, belehalok. Volt egy rész, amikor konkrétan le kellett ülnöm, mert éreztem, hogy az ájulás szélén vagyok. Mondjuk, ez két okból sem csoda. 1. Pécsen sikerült minden nap belefutnom a cigibe, mégha nem is csak dohányt tartalmazott... 2. Tegnap sikerült marha keveset ennem, úgyhogy gyakorlatilag nem is a szussz hiányzott, hanem az energia. Olyan éhesen mentem haza, mint egy ló...vagy bármilyen nagy és éhes állat. Mindenesetre megfogadtam, hogy megpróbálok nem kihagyni ilyen hosszú időt legközelebb, mert így nagyon fájdalmas volt a dolog. Konkrétan még káromkodtam is, és csúnyán néztem arra a szerencsétlen edzőre, aki pedig végig próbált mosolyogva ösztönözni minket.

Na, most meg bicaj lázban égek megint. Nincs pénzem rá, de muszáj vennem tavasszal. Sokkal könnyebb lenne az élet, főleg a munkába járás, mert bicajjal kb. negyed óra alatt bent lennék. Meg igazság szerint az is eszembe jutott most, hogy tavaly hollandiában nem zavart a hó, az eső, a szél, a hideg, akkor is tekertem, és semmi bajom nem lett, szóval akár már a diákhitel után is vehetnék egyet, és enyém lehetne az "országút". Azt kéne gyorsan eldöntenem, hogy rászánok-e olyan 40-50 ezret vagy sem. Mondjuk, aluvázas nincs is ezalatt nagyon.

Mennem kell, ma találkozom a szakdolgozatom ügyében a konzulensemmel. Kiváncsi leszek, hogy tud-e segíteni vagy inkább elküld a halálba, hogy harmadjára módosítok a témámon...

nemá'

 2010.01.18. 10:14

Már megint itt vagyok, és unalmamban írok.

Sikeresen vettem az akadályt, leszigorlatoztam. Közben egy csomó dolog történt, át kellett néhány dolgot gondolnom. Nem jutottam velük semmire, de már majdnem. Lassan meglesz az is.

Bazz, még ehhez sincs kedvem ma. Majd talán holnap.

hánynom kell

 2010.01.08. 13:34

GYŰLÖLÖM a szigorlatot!!!!!

Bővebben majd talán jövő héten, ha túl leszek rajta...

Nyugalom

 2009.12.23. 13:40

Nem hittem el, de megtörtént. Tegnap estefelé egyre rosszabbul lettem. A takony ráült az agyamra és nyomta, és rázott a hideg. Egy porcikám se kívánta a sportolást, de megvettem azt a hülye bérletet, és le kell járni. Így hát, fogtam magam, és elmentem. Elég szarul bírtam a dolgot, a közepe táján alig kaptam levegőt, meg a négy napos kihagyás se tett jót valószínű, viszont utána...utána olyan hulla voltam, hogy azt hittem nem bírok majd haza vánszorogni csepelre. Legnagyobb meglepetésemre bírtam, sőt tök jól lettem, hirtelen elmúlt a hidegrázás, a fáradtság, minden. Úgyhogy lehet, hogy pont az egész hétvégi döglés nem tett jót. Még a hátfájásom is enyhült. Ma este megyek megint, aztán legközelebb szombaton.

Ma még veszek néhány dolgot, megyek kozmetikushoz, és utána az edzés, szóval hazaérek vagy 11-re. Viszont otthon annyira jó aludni...még mindig ott a legjobb. Szerintem egész életemben így lesz.

Egyébként meg boldogat mindenkinek, nagy zabálásokat, sok bejglit!:)

süket

 2009.12.22. 15:43

A takony nemcsak agyamra húzódott rá, hanem a fülemre is, mint ahogy ezt már számos alkalommal tette, úgyhogy nem hallok a fél fülemre. És már a kiegyenlítés se használ. Szegény fülem csak pattog, de nem dugul ki. Szóval lassan mehetek a fül-orr-gégére. Szuper lesz ez a karácsony is.

süti beállítások módosítása